Szeptember 11.
Emlékezés Lénárd Ödönre. A neves piarista szerzetes a kommunista hatalommal való szembenállása miatt majdnem 19 éven át raboskodott. VI. Pál pápa közbenjárására Kádár János 1977-es vatikáni látogatását követően engedték ki a váci börtönből. A rendszerváltozást követően rehabilitálták, haláláig, 2003-ig a katolikus papok politikai pereinek kutatásával foglalkozott. A száz éve született szerzetes verseit, esszéit, lelkiségi írásait összegezve előadásban emlékezik rá az Erdélyi Magyarok Egyesülete. A hitvalló Lénárd Ödön atyáról Rászlai Tibor eszmetörténész tart előadást.
Helyszín: Erdélyi Magyarok Egyesülete (1056 Budapest, Molnár utca 5.).
Időpont: 17 óra
Szeptember 12.
Kávé és külpolitika. Éltető Andrea, az MTA Világgazdasági Kutatóintézetének tudományos főmunkatársa és Sobieski Tamás, a Magyar Nemzet munkatársa tart előadást Portugál sors az államcsőd? Új kormány, új mentőöv címmel.
Helyszín: Magyar Külügyi Intézet (1016 Budapest, Bérc utca 13–15.).
Időpont: 10 óra
Beszélgetés Ljudmila Ulickajával. Az írónővel debreceni tartózkodása idején Goretity József, Imágó című új regényének fordítója beszélget.
Helyszín: Debreceni Egyetem BTK, főépület (Debrecen, Egyetem tér 1.).
Időpont: 16 óra
Energiapolitikai hétfő este. Az Energiapolitika, 2000 Társulat folytatja energiapolitikai előadás-sorozatát. A következő előadást a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium két tisztségviselője, Kovács Pál államtitkár és Hízó Ferenc főosztályvezető tartja A kötelező átvételi rendszer (kát) átalakítása címmel.
Helyszín: Energiapolitika, 2000 Társulat (1053 Budapest, Veres Pálné utca 10. I. emelet).
Időpont: 17 óra
Páskándi Géza-emlékest. Páskándi Géza Kossuth-díjas író, költő, drámaíró emlékére tartanak estet a Klebelsberg-kultúrkúriában. A közreműködő színművészek: Kovács Éva és Ferenczy Csongor. Szerkesztő-rendező: Szugyiczky István színművész. A belépődíj 1200 forint. Interneten is lehet jegyet rendelni a [email protected] e-mail címen vagy a www.kulturkuria.hu honlap adott rendezvényéhez tartozó oldalán.
Helyszín: Klebelsberg Kunó Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ (1028 Budapest, Templom utca 2–10.).
Időpont: 19 óra
Szeptember 13.
Magyar földrajzi felfedezők. Varga Zsolt, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának vezetője híres és kevésbé ismert magyar felfedezők életét, kalandjait mutatja be sorozatában. Ez alkalommal Utazás a mesés keleten címmel Stein Aurélról és Baktay Ervinről beszél.
Helyszín: Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóság, Tettye Oktatási Központ (Pécs, Tettye tér 8.).
Időpont: 17 óra
„Deviáns” domonkosok. Albertus Magnus – az arisztotelészi szemléletmód meghonosítója címmel tart előadást Rászlai Tibor eszmetörténész.
Helyszín: Erdélyi Magyarok Egyesülete (1056 Budapest, Molnár utca 5.).
Időpont: 17 óra
Malenykij robot. A gulágot túlélő Wiedermann Piroskával és Berghoffer Róberttel találkozhatnak az érdeklődők.
Helyszín: Erzsébetligeti Színház, Harmónia terem (1165 Budapest, Hunyadvár utca 43/b).
Időpont: 18 óra
Szentgyörgyvölgyi Péter művelődéstörténeti sorozata. Az előadás címe: Történelmi, irodalomtörténeti, családtörténeti kalandozások Dél-Erdélyben Nagyenyedtől a Szászföldön át Vajdahunyadig.
Helyszín: Belvárosi Polgári Szalon (1056 Budapest, Cukor utca 5.).
Időpont: 18 óra
Művészettörténeti sorozat. Ludmann Mihály diavetítéssel illusztrált sorozatának előadása ezúttal: Iktinosz és a görög építészet világa. A belépődíj 700 forint.
Helyszín: Klebelsberg Kunó Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ (1028 Budapest, Templom utca 2–10.).
Időpont: 18.30
Szeptember 14.
A fejedelem bujdosótársa. A Rákóczi Szövetség klubjában Kis Domokos Dániel történész, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa tart előadást a 250 éve született Mikes Kelemenről.
Helyszín: Magyarok Háza, Bartók-terem (1052 Budapest, Semmelweis utca 1–3.).
Időpont: 17 óra
A Délvidék mindennapjai. Délvidéki magyar élet, ahogy az újságokban nem szerepel címmel hallhatnak beszélgetést az érdeklődők Miskolczi József délvidéki újságíróval.
Helyszín: Szent Kinga Közösségi Otthon (1053 Budapest, Egyetem tér 5.).
Időpont: 19 óra
Szeptember 15.
Konferencia Csók Istvánról. A Fejér Megyei Múzeumok Igazgatósága–Szent István Király Múzeum és Városi Képtár–Deák-gyűjtemény a festőművész életművét bemutató tudományos konferenciát szervez. Előadást tart többek között Jurecskó László (A népművészet értelmezése Csók István művészetében), Gippert László (Restaurátor Csók István esemény-emlékműve előtt), Millisits Máté (Úrvacsorák Sáregresen, keresztelők Őcsényben: egyháztörténeti adalékok Csók István művészetéhez), Molnár Eszter (Csók István retrospektív alkotói imázsépítése – Önéletírás az útkeresés éveiről), Kalmár Ágnes (Pierrot és Coco kakas. Gyermek és játék Csók István életművében. A Züzü-képek, 1914–15). Fél kettőkor a résztvevők megtekinthetik a Csók István-életműkiállítást Révész Emese tárlatvezetése mellett.
Helyszín: Hiemer-ház (Székesfehérvár, Oskola utca 2–4.).
Időpont: 10 óra
Amit a szívbetegségről tudni érdemes. Andrássy Gábor kardiológus főorvos, a budapesti Szent Ferenc Kórház orvos igazgatója tart előadást a kérdésről.
Helyszín: Ady Endre Művelődési Ház (1042 Budapest, Tavasz utca 4.).
Időpont: 16 óra
Szeptember 17.
Író-olvasó találkozó. Jókai Anna Kossuth-díjas írónő A keresztény ember felelőssége az író szemével címmel tart előadást Adonyban, majd kötetlen beszélgetésen válaszol az érdeklődők kérdéseire.
Helyszín: közösségi kulturális központ és könyvtár (Adony, Rákóczi út 28.).
Időpont: 17 óra
Előadások a szegedi minoritáknál. A sorozat előadását ezúttal Csókay András idegsebész főorvos tartja Vallomások: magánélet és idegsebészet Krisztussal címmel, a 18 órai szentmise után. A részletekről a +36 (20) 209 6252-es telefonszámon, illetve a [email protected] e-mail címen lehet érdeklődni.
Helyszín: szeged-felsővárosi Szent Miklós minorita plébánia (Szeged, Munkácsy utca 7–9.).
Időpont: 18 óra
Nyitott templomok éjszakája. Az V. szakrális művészetek hete részeként ismét megrendezik a nyitott templomok éjszakáját. Az eseményen számos templomban este 8 órakor Liszt Ferenc egy-egy szakrális műve csendül fel. A helyszínekről, a programokról és az időpontokról részletes információk olvashatók az Szmh.hu és az Ars-sacra.hu oldalon.
Időpont: szombat este, éjszaka
Szeptember 17–18.
Temetői séták. A Nemzeti Emlékhely- és Kegyeleti Bizottság sétákat szervez Budapest nevezetes temetőibe a kulturális örökség napjai alkalmából. A 17-i Óbudai temetői sétát Szakály Sándor történész, a Fiumei útit Katona Tamás történész, a 18-i Fiumei útit Zsigmond Attila, a Budapest Galéria főigazgatója, a Farkasréti temetőit pedig Tóth Vilmos történész vezeti. Találkozó a temetők főbejárata előtt a megadott időben.
Helyszín: Óbudai temető (1037 Budapest, Bécsi út 365–371.), Fiumei úti temető (1086 Budapest, Fiumei út 16.), Farkasréti temető (1124 Budapest, Németvölgyi út 99.).
Időpont: 17-én 10 óra (Óbuda),
17-én 16 óra (Fiumei út), 18-án 10 óra (Fiumei út),
18-án 13 óra (Farkasrét)
Ha van tudomása a rovatba illő előadásról vagy rendezvényről, kérjük, az [email protected] e-mail címen vagy az (1) 476 2173-as telefonszámon ossza meg velünk.
Összeállította: Pethő Tibor

Így fog kinézni a parajdi sóbánya ha elönti a víz