A délután második felére elállt az eső, amely Geszten rekesztett minket, s amellyel a második rész beszámolója befejeződött. Ekkor kezdett el utunk az eddigi kelet-északkeleti irányból maszszívabban észak felé fordulni, s a hátralévő három napban Debrecent, majd Nyíregyházát keletről kerülve, később a Tiszán és a Bodrogon átkelve tekeregtünk Sátoraljaújhelyig. A zárószakasz számos történelmi emlékhelyet és személyes emléket tartogatott, ezekből szemezgetünk.
Kezdjük a természethez kötődő élményekkel. Azonkívül, hogy a Sebes-Köröst, a Berettyót, a Tiszát és a Bodrogot is kereszteztük, több hangulatos horgásztavat is érintettünk, s annyi gólyával találkoztunk – villanyoszlopon, szántókon, vízparton, s falu főútjának közepén is –, hogy már szinte meguntuk őket. A terep Debrecen környékén dimbes-dombossá vált, néhány helyen az első napokhoz hasonlóan a homoknak kellett nekifeszülnünk, de a Bodrogköz újra lapos és jól tekerhető szakasz volt.
Bakonszeg és Álmosd történelmi és irodalmi szempontból is tartogatott élményeket. Előbbiben azon döbbentünk meg, hogy itt még mindig van Lenin tér és Marx utca, pedig volna kiről ezeket elnevezni: felvilágosodás kori írónk, Bessenyei György negyvenévesen költözött ide, emlékházában legismertebb műveinek kéziratai is megtekinthetők. A román határ tőszomszédságában az álmosdi csatának, a Bocskai-szabadságharc első győztes harcának emlékművét tekintettük meg, amely egy körforgalom közepén található, majd Álmosdon a Kölcsey-házba tértünk be. Himnuszunk írója életének első negyed századát töltötte nagyrészt itt, s a család egykori konyhájában állva az emlékház gondnokától azt is megtudtuk, hogy abban a helyiségben pontosan hogyan is veszítette el fél szeme világát. (Nem közvetlenül a feketehimlő vakította meg, mint ahogyan azt az iskolában tanultuk, hanem annak gyógyítási módja. A gondnok elmondása szerint a betegséget úgy kúrálták, hogy a költőt egy forró kemencébe helyezték, s a gyógymód hatott is, ám testének kivételekor egy szikra a szeméhez pattant.) Áthaladtunk Gyulaházán, Farkas Bertalan szülőfaluján is, ahol egy hatalmas űrhajómodell áll a róla szóló múzeum udvarán.
A kéktúra útvonala az Alföld legnagyobb városait elkerüli (ahogy egyébként a Hortobágyi Nemzeti Parkot is), ám Nyírbátoron áthalad, így megtekinthettük Báthory István, az 1479-es kenyérmezei csata hőse által emelt két középkori templomot. A minoriták kezében lévő, több pusztítást is túlélő, impozáns katolikust és a gótikus stílusú reformátust, amelynek különlegessége a mellette álló fa harangtorony. Gyönyörű, szobrokkal tarkított sétálóutca köti össze a kettőt, ezért is maradt meg bennünk az egyik legszebb településként Nyírbátor. Szintén érdekes emlékek kötnek Csetekerthez, amely egy ennél sokkal kisebb, egyutcás település, ahol a sok romos ház mellett csak két lakottat tudtunk összeszámolni. Az egykori iskola falán pedig ez áll: „Az iskola neve tanítóim után: Julianna és Sándor.” Ám szinte ez volt az egyedüli ilyen település az Alföldön. Az északi országrészben tapasztaltakkal szemben sok alig lakott faluban jártunk, ahol nem néptelenek az utcák, pörög az élet. Jó példa erre Tiszakanyár, ahol a Kiskacsa névre hallgató „helyi erő” mutatta meg, merre található a kéktúrapecsétet adó büfé, ahol aztán meg is hívatta magát egy sörre…
Túránk végéhez közeledve, mielőtt átkeltünk a Bodrogon, a cél előtt még egy utolsó megállót tartottunk: Karos mellett a honfoglalás kori temető emlékhelyét tekintettük meg. A mezőgazdasági munkálatok során felfedezett, majd a múlt század végén régészek által feltárt, IX–X. századi sírok helyén most kopjafák állnak, s egy, a mellette talált tárgyak révén magas rangúnak vélt férfi nyughelye fölé emlékművet emeltek.
A háttérben már látszottak a Zemplén hegyei, ami azt is jelentette, hogy hamarosan véget ér a nyolcnapos túra. Sátoraljaújhelyen beütöttük az utolsó, a 69. pecsétet igazolófüzetünkbe, kilométeróránk 922-nél járt. Egy cukrászdában ünnepelve konstatáltuk, hogy az Alföld nem csak Petőfinek lehet szép, bár az is igaz, hogy gyalog ugyanezt a távot nem lenne kedvünk megtenni.
Az összegzéshez hozzátartozik, kevésnek mondható, hogy csak három defektünk volt, de az utolsót máig nem értjük: mikor Sátoraljaújhelyen feltettük a kerékpárokat a vonatra, még minden rendben volt, a Keletiben azonban már lapos volt az egyik kerék…
(Vége)
origo.hu
Diplomáciai botrány Zelenszkij főszereplésével
