Kertész Ákos ember, író és magyar. Egyik legutóbbi cikkét magyarként írta. Benne ugyanis kizárólag magyar dolgokkal foglalkozik, mégpedig nemzet-jellemtani alapon (amely alap annyiban nem emberi, hogy egyik bornírttá, vagyis rasszizmussá züllött ágán népirtásba torkollt, és nem írói, mivel az írói és újságírói megközelítés az árnyalatokra s a tényekre érzékeny művelet).
A cikket a (magyar) Amerikai Népszava közölte (lásd Magyar Nemzet, 2011. szept. 3.). A cikk szerint „a magyar genetikusan alattvaló”, „a legsúlyosabb bűnökért sem érez szikrányi lelkiismeret-furdalást”, „se tanulni, se dolgozni nem tud” stb. A cikket olvasva megállapíthatjuk tehát, hogy a szerző, mint magyar, mérhetetlenül utálja saját magát mint „genetikusan alattvalót”. Továbbá a cikkét közlő Amerikai Népszavát, amely szintén magyar, tehát a „legsúlyosabb bűnökért sem érez szikrányi lelkiismeret-furdalást” stb. A magyarságról alkotott ilyesféle képet talán némelyek osztják, akik Kertész Ákoshoz hasonlóan, sajnálatosan utálattal és megvetéssel tekintenek magukra mint magyarra.
Romániai származású magyarként vagyok francia, így hirtelenében francia szerzőt idéznék, Georges Perrost: „szeretnem kell magamat, hogy megérthessem, mások miért is szeretnek.”
Kertész Ákos magyarként nem szereti saját magát, sem az őt közlő (magyar) Amerikai Népszavát, elhárítva így a veszélyt, hogy az önutálatban vele osztozókon kívül bárki más szeretetét meg kelljen értenie. Cikke így önmagának emelt védőbástya bármi megértés ellen – meg újabb idétlen és botlasztó kavics azon kevesek útján, akik megérteni szeretnének dolgokat, köztük azt, hogy miféle dolog is magyarnak lenni.
A szerző Párizsban élő költő, esszéista
origo.hu
Letartóztatta a rendőrség a Budapesten meggyilkolt amerikai turista gyilkosát
