Sorstragédia

Őszintén megvallom, eddig nem tudtuk, ha lapunk valamelyik publicistája olyasmit talált írni, miszerint Gyurcsány közveszélyes elmeháborodott, ezzel „genetikusan” (amely szó jelentése: alapvetően) a volt miniszterelnök iránti tiszteletének, emberi, politikai nagysága elismerésének adott hangot. Ugyanis ha Kertész Ákosnak az Amerikai Népszavában megjelent irodalmi leveléből a „mély hazaszeretet, a magyarság volt és bekövetkező sorstragédiáiért érzett fájdalom és felelősség fejeződik ki”, akkor itt, a jobboldalon kifejezetten rajonganak Gyurcsányért, Szanyiért meg az ország szétlopásáért. Amennyiben ezen témával kapcsolatos szavainkat ellentétesen lehet értelmezni, az kizárólag az írói munkásságunk része, és mivel jobboldali médiumokban közöltettek, a baloldalon nem kérhetik rajtunk számon.
Kertész Ákos egyik genetikus (alapvető) kifogása a magyarral szemben, hogy „a legsúlyosabb történelmi bűnökért sem érez egy szikrányi lelkiismeret-furdalást, hogy mindent másra hárít, hogy mindig másra mutogat…”, magyarán: a tetteiért nem vállalja a felelősséget. Akkor most próbáljuk megtanulni Kertésztől és elvbarátaitól, hogy a hozzájuk hasonló nyílt, bátor és jellemes személyek, közösségek miként is néznek szembe cselekedeteik következményeivel. Kertész első reakciója, miután gyalázkodását a hazai médiumok felrótták neki, az volt, hogy amit írt, azt az Amerikai Népszavának írta, azt itthon nem kérhetik rajta számon. Világos, ha román vagy szlovák lapba írna magyargyalázó cikket (bocsánat, irodalmi levelet), azt legfeljebb a románok vagy a szlovákok kifogásolhatnák. Erre az Amerikai Népszava is rátett egy lapáttal, mondván: a mű Kertész írói munkásságának része, s aki elutasítja, az nagy valószínűséggel gyűlölködő, antiszemita, rasszista és suttyó.
A szerkesztőség egyedül a „genetikusan alattvaló” kifejezést érzi kevéssé szerencsésnek, de ebben az összefüggésben a genetikait nem faji, hanem nemzeti sajátságként kell értelmezni, mert ez egy irodalmi fordulat. Így „a magyar alapvetően alattvaló” formulával tartalmában és stilárisan is egyetértenek, nehogy gyűlölködőnek, antiszemitának, rasszistának és suttyónak vélje őket valaki. Andrassew Iván, a hazai Népszava publicistája kiállt eszme- és szerzőtársa mellett (és ezt még akkor sem vehetjük tőle rossz néven, ha felettébb indulatosan szokta is ostorozni a jobboldalon kipécézett, általa gyűlölködőnek vagy rasszistának vélt jelenségeket), bár meglehetősen sajátos érvvel próbálta mentegetni szavait. „A kifogásolt írás hangnemével sem értek egyet teljes mértékben, de mivel én nem vagyok zsidó, nem éltem át azt, amit ő.” Helyben vagyunk. Az olcsó és cinikus demagógia válasza hamar jön: egy zsidó nem élte át mindazt, amit egy antiszemita, akkor milyen alapon ítéli el? Ám ebben az esetben ha a zsidósághoz való tartozás elfogadható magyarázatot ad a magyar nép mocskolására, akkor meg kell kérdeznünk, hogy Kertész Ákos miféle minőségben ír ennyire megvetően az állampolgárságát adó nemzetről?
Ha úgy, mint magyar író, akkor illenék legalább jelzésszinten közösséget vállalnia a nemzetével. Ám ő a teljes idegenséget hangsúlyozó egyes szám, harmadik személyt, az „a magyar” formulát választja, hogy őt még véletlenül se sorolhassák a magyarok közé. Ján Slota ír így a magyarokról, de az ő Kossuth-díjához egy felbomlóban lévő pártnak kéne kétharmados többséget szereznie. Ha viszont nem magyar – ami nem baj, vagy nem bűn –, akkor mivel magyarázza ezt az ocsmány kirohanást egy nép, egy olyan nemzet ellen, amelyik eddig egész tisztességesen befogadta, sőt kimondottan ajnározta őt? Ettől még érvényesen és hitelesen kritizálhatná akár a jelenlegi politikai kurzus, akár a magyarság évezredes hibáit, vétkeit, bűneit, de sem a Kossuth-díja, sem a zsidósága nem jogosítja fel, hogy rágalmakat és hülyeségeket szórjon, nemcsak a magyar, de akármelyik nemzetre.