Tülekedés a líbiai olajpiac újraosztásánál

Javában zajlik a második háború Líbiáért. Most nem nehézbombázók, fürge vadászgépek, villámgyors rakéták vívják az ütközeteket, hanem elegáns öltönyös úriemberek laptoppal. Ez a csata ugyanis arról szól, hogy ki mekkora részt tud kiszakítani magának a líbiai piacból.

Pósa Tibor
2011. 09. 21. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Egyértelmű, hogy akik eltökélten támogatták a líbiai népet abban, hogy szabadságát mielőbb visszanyerje, azok kedvezőbb elbírálásban részesülnek akkor is, amikor a nagy kereskedelmi megállapodásokról fogunk dönteni – erősítette meg a közelmúltban a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) több képviselője. Sőt, a jelek szerint már ezt megelőzően is, ugyanis a líbiai polgárháború fél éve alatt is születtek jelentős döntések.
A párizsi Libération napilap nemrég közölt egy olyan levelet, amely még április elején érkezett a francia külügyminisztériumba. Az üzenet szerint az ÁNT hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben 35 százalékban a franciák aknázzák ki Líbia olajvagyonát. A táviratot maga a külügyminiszter, Alain Juppé sem cáfolta. Érthetően ez a hír újabb lendületet adott a francia légierőnek, hogy a Kadhafi ezredes csapatai elleni NATO-bevetésekből is hasonló arányban vegye ki a részét. Most Nicolas Sarkozy Franciaországa, amely Kadhafiékkal is jó kereskedelmi kapcsolatokat ápolt, az egyik legnagyobb esélyese annak, hogy kiváló és hosszú távú szerződéseket kössön az új Líbiával.
Elsősorban a líbiai olajvagyont érinti az újrafelosztás. A világ 17. legnagyobb kitermelő országa a polgárháború előtt napi 1,6 millió hordó kőolajat hozott a felszínre. Ezzel a mennyiséggel, amelynek 95 százalékát exportálta, Afrikában a harmadik helyen állt. A világtermelésnek csupán két százalékát adó Líbia kivitelével Európában jelentős pozíciókat birtokol. Tavaly a líbiai olaj legnagyobb felvásárlója Olaszország (28 százalék) volt, őt követi Franciaország (15 százalékkal), Németország és Spanyolország 10-10 százalékot vett meg. Kína is tíz százalék körül vásárolt magának líbiai kőolajat, míg az Egyesült Államok csupán három százalékban részesedett a líbiai fekete aranyból.
A kőolaj-kitermelésben a mintegy tíz líbiai vállalaton kívül 35 nemzetközi olajtársaság osztozott. A líbiai nemzeti vállalat, a National Oil Corporation, a NOC – amely a Kadhafi klán személyi irányítása alatt állt – összefogta a leányvállalatokat, mint az Arabian Gulf Oil, a Sirte, a Zawia kitermelővállalat. Ezek tavaly napi 500 ezer hordóval termeltek ki. A legnagyobb külföldi kitermelő az olasz ENI volt, őt követte a francia Total, az amerikai ConacoPhillips, a spanyol Repsol és az osztrák OMV.
Az Átmeneti Nemzeti Tanács most a bengázi székhelyű Arabian Gulf Oil Companyt, az Agocót akarja megbízni azzal, hogy az egész líbiai olajpiacot ellenőrizze. A polgárháború napjaiban az ország kitermelése ötvenezer hordóra esett vissza. Az Agoco szerint a keleti térségekben lévő olajmezőkön viszonylag kevésbé károsodtak a kitermelőhelyek. Ezek szeptember végéig munkába állhatnak, és megindulhat az olaj Tobruk kikötőjébe. Úgy számolnak, hogy jövőre elérhetik az ország korábbi kitermelésének a felét, és 2013-ban már teljes kapacitáson üzemelhetnek a kutak.
A nagy kérdés, hogy kik lesznek az üzemeltetők. Az biztos, hogy a francia és brit cégek kényelmes helyzeti előnyt élveznek minden tárgyaláson, amelyen a kiaknázási jogokról, az újjáépítés lehetséges kivitelezőiről döntenek majd. Jó helyzetben lesz a kereskedelmi megbeszéléseken Katar is, amely vadászgépeivel részt vett a Kadhafi-erők gyengítésében. A nemzeti olajtársaságuk szeretne belépni a líbiai olajpiacra.
A várható nyertesek mellett essen szó az esetleges vesztesekről is. Az Agoco egyik vezetője egyértelműen fogalmazott: „Semmiféle gondot nem jelent számunkra az együttműködés a nyugat-európai, francia és nagy-britanniai cégekkel. Azonban sajnos problémánk lesz az orosz, a kínai és brazil vállalatokkal.”
Ezek azok az országok, amelyek hosszú ideig megtagadták az ÁNT elismerését. A Gazprom Nyeft alighanem lemondhat arról, hogy újabb lelőhelyeket fog kiaknázni Líbiában. Valószínűleg a CNPC kínai olajtársaság pozíciói is megrendülnek. És még egy cég kerülhet igen kínos helyzetbe: a német Wintershall, amely összkitermelésének 70 százaléka eredt a líbiai olajmezőkről. A német békepárti politikának meg kell fizetni az árát, ám ez a Wintershallnak igen sokba kerülhet.
A jelenlegi „vesztesek” talán abban bízhatnak, hogy a líbiai tárgyalópartnerek jó részét már ismerik, hiszen a Kadhafi-érában is ők ültek az asztal másik oldalán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.