Tülekedés a líbiai olajpiac újraosztásánál

Javában zajlik a második háború Líbiáért. Most nem nehézbombázók, fürge vadászgépek, villámgyors rakéták vívják az ütközeteket, hanem elegáns öltönyös úriemberek laptoppal. Ez a csata ugyanis arról szól, hogy ki mekkora részt tud kiszakítani magának a líbiai piacból.

Egyértelmű, hogy akik eltökélten támogatták a líbiai népet abban, hogy szabadságát mielőbb visszanyerje, azok kedvezőbb elbírálásban részesülnek akkor is, amikor a nagy kereskedelmi megállapodásokról fogunk dönteni – erősítette meg a közelmúltban a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) több képviselője. Sőt, a jelek szerint már ezt megelőzően is, ugyanis a líbiai polgárháború fél éve alatt is születtek jelentős döntések.
A párizsi Libération napilap nemrég közölt egy olyan levelet, amely még április elején érkezett a francia külügyminisztériumba. Az üzenet szerint az ÁNT hozzájárul ahhoz, hogy a jövőben 35 százalékban a franciák aknázzák ki Líbia olajvagyonát. A táviratot maga a külügyminiszter, Alain Juppé sem cáfolta. Érthetően ez a hír újabb lendületet adott a francia légierőnek, hogy a Kadhafi ezredes csapatai elleni NATO-bevetésekből is hasonló arányban vegye ki a részét. Most Nicolas Sarkozy Franciaországa, amely Kadhafiékkal is jó kereskedelmi kapcsolatokat ápolt, az egyik legnagyobb esélyese annak, hogy kiváló és hosszú távú szerződéseket kössön az új Líbiával.
Elsősorban a líbiai olajvagyont érinti az újrafelosztás. A világ 17. legnagyobb kitermelő országa a polgárháború előtt napi 1,6 millió hordó kőolajat hozott a felszínre. Ezzel a mennyiséggel, amelynek 95 százalékát exportálta, Afrikában a harmadik helyen állt. A világtermelésnek csupán két százalékát adó Líbia kivitelével Európában jelentős pozíciókat birtokol. Tavaly a líbiai olaj legnagyobb felvásárlója Olaszország (28 százalék) volt, őt követi Franciaország (15 százalékkal), Németország és Spanyolország 10-10 százalékot vett meg. Kína is tíz százalék körül vásárolt magának líbiai kőolajat, míg az Egyesült Államok csupán három százalékban részesedett a líbiai fekete aranyból.
A kőolaj-kitermelésben a mintegy tíz líbiai vállalaton kívül 35 nemzetközi olajtársaság osztozott. A líbiai nemzeti vállalat, a National Oil Corporation, a NOC – amely a Kadhafi klán személyi irányítása alatt állt – összefogta a leányvállalatokat, mint az Arabian Gulf Oil, a Sirte, a Zawia kitermelővállalat. Ezek tavaly napi 500 ezer hordóval termeltek ki. A legnagyobb külföldi kitermelő az olasz ENI volt, őt követte a francia Total, az amerikai ConacoPhillips, a spanyol Repsol és az osztrák OMV.
Az Átmeneti Nemzeti Tanács most a bengázi székhelyű Arabian Gulf Oil Companyt, az Agocót akarja megbízni azzal, hogy az egész líbiai olajpiacot ellenőrizze. A polgárháború napjaiban az ország kitermelése ötvenezer hordóra esett vissza. Az Agoco szerint a keleti térségekben lévő olajmezőkön viszonylag kevésbé károsodtak a kitermelőhelyek. Ezek szeptember végéig munkába állhatnak, és megindulhat az olaj Tobruk kikötőjébe. Úgy számolnak, hogy jövőre elérhetik az ország korábbi kitermelésének a felét, és 2013-ban már teljes kapacitáson üzemelhetnek a kutak.
A nagy kérdés, hogy kik lesznek az üzemeltetők. Az biztos, hogy a francia és brit cégek kényelmes helyzeti előnyt élveznek minden tárgyaláson, amelyen a kiaknázási jogokról, az újjáépítés lehetséges kivitelezőiről döntenek majd. Jó helyzetben lesz a kereskedelmi megbeszéléseken Katar is, amely vadászgépeivel részt vett a Kadhafi-erők gyengítésében. A nemzeti olajtársaságuk szeretne belépni a líbiai olajpiacra.
A várható nyertesek mellett essen szó az esetleges vesztesekről is. Az Agoco egyik vezetője egyértelműen fogalmazott: „Semmiféle gondot nem jelent számunkra az együttműködés a nyugat-európai, francia és nagy-britanniai cégekkel. Azonban sajnos problémánk lesz az orosz, a kínai és brazil vállalatokkal.”
Ezek azok az országok, amelyek hosszú ideig megtagadták az ÁNT elismerését. A Gazprom Nyeft alighanem lemondhat arról, hogy újabb lelőhelyeket fog kiaknázni Líbiában. Valószínűleg a CNPC kínai olajtársaság pozíciói is megrendülnek. És még egy cég kerülhet igen kínos helyzetbe: a német Wintershall, amely összkitermelésének 70 százaléka eredt a líbiai olajmezőkről. A német békepárti politikának meg kell fizetni az árát, ám ez a Wintershallnak igen sokba kerülhet.
A jelenlegi „vesztesek” talán abban bízhatnak, hogy a líbiai tárgyalópartnerek jó részét már ismerik, hiszen a Kadhafi-érában is ők ültek az asztal másik oldalán.