Védelmi vonalak

Van kiút! Váltsa át korábban felvett forinthitelét akciós deviza-lakáshitelre! – győzködte a CIB Bank reklámja a mit sem sejtő lakosokat 2005-ben. Egy másik pénzintézet, a Raiffeisen infantilis hirdetésében a hitelelbíráló kisasszony befogta a fülét, és énekelt, amikor a kölcsönért folyamodó házaspár a havi fizetéséről szeretett volna beszámolni. „Minket nem a jövedelme, hanem az ingatlan értéke érdekel” – hangzott a válasszal egybekötött szlogen. A legmélyebb pont kétségkívül az Erste Bank álruhás Mátyás királya volt, aki hitelügyintézők között elvegyülve ekképp ecsetelte sanyarú sorsát: „Az én Beácskám (Beatrix királynő?) valami cuki kis új koronát és olasz konyhabútort kér, engem pedig szorongat az adófizető nép. Volna esetleg valami megoldása?”
Természetesen volt. Most pedig itt állunk 6900 milliárd forintnyi, devizában felvett lakossági kölcsönnel (ehhez jön még a vállalatok és az önkormányzatok ezermilliárdos nagyságrendű franktartozása), és küszködünk, miként lehetne valahogy mégis visszaváltani forintra a korábban felelőtlenül folyósított kölcsönöket.
A csapdából való szabadulás újabb lehetőségét kínálta fel tegnap a kormány: rögzített, kedvező árfolyamokon tenné lehetővé az egyösszegű végtörlesztést a bajba jutott adósok számára. Veszteségmegosztás a bank és az ügyfél között. Mérséklődhet az ország devizaeladósodottsága és kiszolgáltatottsága, ám újabb kockázatokkal – forintgyengüléssel és a banki hitelezés további viszszafogásával – is szembe kell nézni. Várható volt az érintettek reakciója: a bankszövetség tiltakozott, a nálunk legtöbb devizahitelt kihelyező két osztrák nagy bank, az Erste és a Raiffeisen részvényei zuhantak. Védelmébe vette a pénzintézeteket Michael Spindelegger osztrák külügyminiszter is, Martonyi János viszont arra emlékeztetett, hogy épp az érintett bankok kampányoltak a devizaalapú hitelek mellett, a terhek vállalásából tehát nekik is illene kivenni a részüket.
Hogy a bankokon túl kik a felelősek a devizahitel nevű rossz piaci termék forgalmazásáért? Amikor korlátokat kellett volna állítani (mint tették azt az összes régiós államban), volt nekünk egy Pénzügyi Stabilitási Tanácsunk, amelyben ott üldögélt Simor András jegybankelnök, Farkas István, a pénzügyi felügyeletek vezetője és Veres János pénzügyér. Ami a nemzeti bank vezetőjét illeti: hamarabb küzdött nyolcmilliós fizetéséért nemzetközi színtereken, mint hogy a devizaadósok megmentéséért ugyanekkora vehemenciával szólt volna. Mivel „nincs ingyenebéd”, a jegybank a válság kitörése után három évvel (!) dolgozta ki a hiteleseket mentő tízpontos javaslatát, igaz, ez legalább most a 46 milliós új, hétpálcikás embléma alatt futhat. Mindenesetre gratulálunk!
A pénzügyi felügyeletek volt elnöke többéves fáradhatatlan munkájának elismeréseként magas állami kitüntetést kapott Bajnai Gordontól, így neki is csak gratulálhatunk. Veres Jánost pedig épp a devizahitelezési rendszer bedőlésekor sorozták be a keleti frontra kormánybiztosnak. Makaóra kellett mennie meg Mongóliába: a végén már azt sem tudta, merre jár.
A hátrahagyott romokon kell újjáépíteni az ország védővonalait. A pénzügyi védelem nemcsak a magyar tulajdonú bankok mögötti kiállást jelenti, hanem az uzsorásokkal szembeni zéró toleranciát és a kölcsönök után felszámolható kamatok maximálását is. A Nemzetközi Valutaalapnak törlesztünk, ezáltal is mérséklődik az ország kiszolgáltatottsága, a költségvetésünk pedig anynyira lesz takarékos, hogy ismét csökkenthessük az államadósságot. A nemzeti gazdaság megerősítésének és a belső szolidaritás felélesztésének most minden eddiginél nagyobb a tétje.
Hosszú őszre és hideg télre készüljünk: az euróövezet válsága még sokáig eltart.