Több mint rendőr

A minap Gergényi Pétert megkérdezték egy rádióműsorban: hogyan kívánja folytatni munkáját most, hogy nyugdíjba vonulási kérelmét a kormány visszalökte? A prefektus, pazar intellektusát megcsillantva, csak ennyit felelt: ugyanígy. Az, hogy az MTV-székház ostrománál tanúsított szándékos dilettantizmus és az október 23-i véres, borzalmas és nyolcvan esztendőre titkosított események után a budapesti rendőrfőnök a posztján maradhatott, a magyar társadalom durva megsértése – lenne, ha a társadalom lelke meg nem kérgesedett volna. Azonban a többség befásult már a politika hétköznapi pofonjaiba, sértésekre nem ad. A mi hazánkban morális kérdésekre viszonylag kevesen érzékenyek. A többségnek kemény fizikai szenvedés kell, éhség és hideg, hogy felébredjen. Ám nemsokára ez a többség is felébred, s akkor nagy baj lesz.
A Gergényi nyugdíjazása című intermezzo nagyon ügyetlen és áttetsző dolog volt; hát persze, hogy nem akart itt senki semmiféle nyugdíjazást. De nem ez a lényeg. A lényeg az, hogy megmutatkozott, miféle gusztustalan szimbiózisban él a rendőrfőnök a kormánynyal. Ez Gergényi részéről könnyen érthető: ha az MSZP nem tesz neki hatalmas szívességet annak idején, sohasem avanzsálhatott volna a székesfőváros rendőrségének vezetőjévé. A vonatkozó jogszabály szerint egyetemi diploma kellett volna ehhez a pozícióhoz, ám neki olyan nincs – ezért az akkor még Medgyessy Péter vezette kormány ahelyett, hogy más jelölt után nézett volna, megváltoztatta a vonatkozó jogszabályt. Ennyire fontosnak tartották, hogy épp Gergényi üljön be a főkapitányi székbe. Vajon nem akadt senki a magyar ég alatt, aki alkalmas lett volna e széles körű tájékozottságot, intellektuális tekintélyt, árnyalt kommunikációs készséget igénylő pozíció betöltésére? Ennyire nem volt alternatívája e két lábon járó rendőrviccnek? Mi az, ami nem működik nélküle?
A helyzetet bonyolítja, hogy Gergényit nemcsak az MSZP tartja pótolhatatlannak: a segédpárt részéről Kuncze és Demszky Gábor egyaránt kinyilvánította, hogy a vasprefektus nélkül nem élet az élet. Gergényi megért nekik annyit, hogy egy politikailag igen szerencsétlen pillanatban, tisztújítás előtt megosszák miatta pártjukat, s kihívják azon párttársaik haragját, akik nyomokban (mint Boci csoki a fenil-anilint) még tartalmaznak némi liberalizmust. Az MSZP gergényizmusa némiképp egyszerűbb, mint az SZDSZ-é, hiszen a posztkommunista párt nem harsog olyan jelszavakat, mint az emberi jogok tisztelete, vagy a véleménynyilvánítás szabadsága – lévén az ő pártjuk őseszméje nem az, hogy az egyénnek jogai vannak az állammal szemben, hanem annak fordítottja. Azonban az eredeti, steril liberalizmus, amelyre az SZDSZ hivatkozni szokott, ismer olyan elveket, mint a jogállamiság, az emberi méltóság és a tudás tisztelete, a vélemények akadálytalan kifejtése; rémlik továbbá valamiféle szabadság, egyenlőség és testvériség is…, ehhez képest Kuncze Gábor harsányan üdvözölte, hogy az utcai véleménynyilvánítást vérbe fojtották október 23-án. Demszky pedig, aki ad hoc rendeletekbe fojtotta a gazdatüntetést és egyéb kormányellenes demonstrációkat, legutóbb azt mondta: Gergényinek köszönhető, hogy Budapest a legbiztonságosabb európai főváros. Kíváncsi lennék, mit szólnak ehhez azok a külföldiek, akiket véresre vert a Gergényi-rendőrség a magyar forradalom emlékünnepén.
Az SZDSZ gyakorlatának éppúgy nincs köze a szabadság szép eszméihez, ahogy az MSZP-nek nincs a szociáldemokráciához vagy a nemes baloldalisághoz. Albert Camus jut eszembe, aki 1957-ben ezt írta a magyar kormányról: „ez a rémuralom szocialistának nevezi magát, nem több jogon, mint ahogy az inkvizíció hóhérai keresztényeknek mondták magukat.”
Gergényi nyugdíjazásának ötletével egyébként magam sem értettem egyet. Gergényi ne nyugdíjba vonuljon, hanem illetékes bíróság elé. A főpribék, aki hatalmával visszaélve békés egybegyűltekre és járókelőkre uszította a begőzölt verőlegényeket, ne maradjon már büntetlenül. Igazán nem rajta múlt, hogy nem történt haláleset. G. Péter kis-, közép- és időskorú polgárok fejét, bordáit és egyéb testrészeit verette-lövette szét; aljas nyereségvágyból és perverz indulatból, tömeges méretben követett el súlyos, életveszélyes testi sértést. A lelki sértésről nem is beszélve. És ne feledjük az MTV székházánál lezajlott eseményeket: néhány tucat tapasztalatlan és rettegő baranyai közrendőrt állítottak szembe a feltüzelt futballhuligánokkal. Gergényi erre is képes. A Szabadság térre áldozatul odaállított rendőröknek megtiltotta, hogy használják a gumibotjukat, miközben a szomszéd utcában álló több száz képzett rohamrendőrt nem engedte mozdulni. A hatalom azt akarta, hogy betörjön a tévészékház ajtaja, s hogy a provokátorok végigcsinálják, ami a feladatuk. Hogy aztán együtt emlegethessék és mutogathassák a szolgatévében a provokátorokkal a rendes tüntetőket, azt sugallva, hogy a Gyurcsány-komány elleni tiltakozás nem más, mint huligánok randalírozása.
Persze, Gergényi mindezt parancsra tette. Parancsra lövettek a Kossuth téri népbe az ötven évvel ezelőtti gazemberek is. S ahogy az akkori Kunczék magyarázták, az is „a rend fenntartása érdekében” történt.
A rend, amelyet a prefektus őriz, az erőseké. Ez a rend abban áll, hogy a hatalom megrabolja a népet, kifosztja és idegenek kezére játssza az országot, letiporja a virágágyásokat, kivágja a gyümölcsfákat, az iskolákat és óvodákat ledózerolja, a csecsemőket lehajigálja a Taigetoszról, a szegények kenyerét elveszi, az öregeket utcára löki, a nép pedig nemcsak tehetetlenül szemléli mindezt, hanem még segít is benne. Mi az, hogy! Nagyon is! Nem csak, hogy nem engedik el Gergényit, a végén még Pro Urbe díjat is kap, a rend helyreállításáért.
Szerintem már Medgyessy Péter is sejtette, hogy miféle rend készül itt. Gyurcsány pedig tudja, hogy ezt a rendet sűrűn kell a jövőben helyreállítani. Tudja, hogy ami 2006. október 23-án történt, csak a kezdet. Nem bolond, látja, hogy éhséglázadások lesznek, országos méreteket ölt majd a tiltakozás, utcára fognak vonulni az emberek, sokan és sokszor. Mert a legkeményebb megszorítások, a legmegalázóbb intézkedések még csak ezután következnek.
A kormány Magyarország polgáraiban potenciális ellenforradalmi csőcseléket lát, akikkel szemben szükség lesz kardlapra, könnygázra, viperára és gumilövedékre. Budapestre olyan rendőrfőnök kell, akinek nincsenek elvei és aggályai, azonkívül meg van véve. Gergényi tehát jóval több önmagánál. Szimbólum, erődemonstráció, fenyegetés. Hadüzenet. Gergényi Péter azt jelenti: ha kinyitod a pofád, mi beverjük.
Gyurcsány nagymester kijelentette nemrég a parlamentben, hogy újra kell építeni a bizalmat a politikai erők között. Szép, egészséges gondolat. Kár, hogy ő mondta. Hiszen tudja, hogy Magyarországon az ő politikáját csakis fegyverrel lehet végigvinni. Ez a hatalom soha nem ismert kompromisszumot, legfeljebb látszategyeztetésekre hajlik, de hát ez is a zsarnokság fenomenológiájához tartozik: minden diktátor demokratának, a nép barátjának nevezi önmagát, ám valójában nem akar tárgyalni, csak ütni. Az efféle, hatalmi révületben élő rezsimek ismerősek a történelemkönyvekből. Rondán szoktak kimúlni, legtöbbször csak füstölgő romok maradnak utánuk. És tönkrement ország.