Kívánságok, ha teljesülnek
A harctéren vereséget szenvedett csecsen szakadárok ma más módszerekkel folytatják háborújukat. Mind gyakrabban nyúlnak a terrorizmus módszeréhez. A harcmodor sajátossága, hogy az ilyen akciók garantált megelőzése szinte lehetetlen. Újdonság,
Alámerült Atlantiszom
Annak ellenére, hogy tovább növelte kedvezményeinek körét a Balatoni Hajózási Rt. – a tavi hajókon elfogadta az üdülési csekket, s a MÁV-val közösen kombinált jegyárengedményt is adott –, a balatoni vendéghiányt a hajóstársaság is megszenvedte
A főváros melletti Csömör kispályás focicsapata tavaly megnyerte a sportág országos bajnokságát, Erdélyben pedig a BBC forgat filmet a román bajnoki címet nyert székelyudvarhelyi teremfocicsapatról. A teremf
G a s z t r o n ó m i a
E n c i k l o p é d i a é n e z e r
Magyarország teljesen elhibázott hozzáállást választott, amikor az Európai Unió elé vitte a vajdasági magyarok elleni támadások ügyét – vélekedik Rasim Ljajics szerb emberi jogi és kisebbségügyi miniszter, aki szerint belpolitikai okokra vezethető v
Szeptember nyolcadikától nem kell naponta standolniuk a vendéglősöknek. A közelmúltban hozott parlamenti döntés után ugyanis most lépett hatályba a jövedéki törvény módosítása. Ugyanakkor az az ok, ami miatt a rendelkezést hozták – a borhamisítás vi
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Tisza Párt elnöke képtelen szakítani az arrogáns, pökhendi jellemével, már-már kényszert érez arra, hogy belerúgjon mindenkibe.
Botrány, amiről beszámolnak.
Nem élvez kivételt az önkormányzati rendezvény, az esetleges büntetőjogi következményekkel is számolniuk kell a szervezőknek.
A foglalások zöme nem haladja meg a 170 ezer forintot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.