Kötelez az IMF-hitel
Nagy László döntött is, meg nem is. A Barcelona és – egyelőre – a magyar kézilabda-válogatott világklasszis jobbátlövője nem játszik az Európa-bajnokságon, de még nem tudja, hogy elfogadja-e a spanyol szövetség ajánlatát, s a 2012-es olimpián spanyol szín
Nagy László döntött is, meg nem is. A Barcelona és – egyelőre – a magyar kézilabda-válogatott világklasszis jobbátlövője nem játszik az Európa-bajnokságon, de még nem tudja, hogy elfogadja-e a spanyol szövetség ajánlatát, s a 2012-es olimpián spanyol szín
Félmilliárd forintot költött az APEH a jövőre életbe lépő adóügyi változások kivitelezésére – ebből az Oszkó Péter nevéhez fűződő elképzelések megvalósítása negyedmilliárdba került. A vagyonadó-kalkulátorra 7,2 milliót, míg az iparűzési adó átvételére 240
Elűzné Magyarországról a huszonkét éves hazai múlttal és hatszázezer ügyféllel rendelkező Raiffeisen Bankot egy civil tömörülés. A szervezet elnöke szerint a pénzintézet arrogáns, és nem segít a bajba jutott ügyfelein. A Raiffeisen nem ért egyet a vádakka
Éppen egy éve, december 8-án fogadta el az Országgyűlés az előadó-művészeti törvényt. A törvény egyik hangsúlyos célja, hogy segítse, a gyermek és ifjúsági korosztály is megismerhesse a színház-, tánc- és zeneművészeti alkotásokat, előadásokat. A bábszính
Végső búcsút vettek szeretteiktől az oroszországi Permben a múlt pénteki tűzvész tegnap eltemetett halálos áldozatainak hozzátartozói, akik a tragédiáért a korrupt tűzvédelmi ellenőröket hibáztatják. A Sánta Ló nevű éjszakai klubnak összesen száztizenkét
Hitet tettek a szocialisták Gyurcsány Ferenc politikája mellett azzal, hogy a listájuk negyedik helyére állították – jelentette ki tegnap Navracsics Tibor. A Fidesz frakcióvezetője szerint ez a bizonyíték arra, hogy az MSZP igazi jelöltje a volt kormányfő
Konkrét eset bizonyítja, hogy az állami termőföld-értékesítések során a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. immár teljes mértékben törvények felett álló szervezetként viselkedik. Hazánk állami tulajdonát kezelni hivatott intézménye ezúttal egy jogerős bírósá
Jövőre előre hozott választásokat rendeznek a Moldovai Köztársaságban, miután a chisinaui parlamentnek tegnap második nekifutásra sem sikerült államfőt választania.nekifutásra
Idei adventünket – tán egy sorsfordító év előzményét – alkotó- és előadóművészeink közül többen teszik átélhetővé frissen bemutatott alkotásaikkal. Halmy György rendezésében Lükő Gábor-filmek a Tabán moziban a magyar lélek formáiról, Hobo lemezbemutatója
Az utóbbi napokban a H1N1-vírus miatti sorozatos halálesetek következtében újra megnőtt a szülői igény a gyerekek iskolai, óvodai oltása iránt, az intézményekben azonban befejeződött a gyerekek tömeges oltása, és egyelőre nem rendeltek el újabb igényfelmé
D. Lajos bűnösségére utaló vallomást tett a Balla Irma debreceni fideszes önkormányzati képviselő meggyilkolása miatt indított bűnper tegnapi tárgyalásán pártfogója, K. Ágnes. A gyilkosság helyszíne melletti telken dolgozó kőművessegéd – elmondása szerint
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az antikváriusok felettébb érdekes emberek, a tisztes megélhetés reménye mellett általában szerelemből végzik a dolgukat.
Zelenszkij terrorizmusnak minősítette a történteket.
Első tüzelőanyagcellás autóként megy a fellegekbe a Honda CR-V e:FCEV, így biztosan beállítja ennek a hajtásmódnak a rekord-idejét.
Beszélt arról is, hogy lesz-e rendkívüli vizsgálat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.