Bárdosi Sándor elhíresült darázscsípése – és persze még inkább az, hogy elmondása szerint a kezelésére kapott gyógyszert nem jelentette be, majd a doppingellenőrök is megcsípték, így ugrott a szumóban szerzett aranyérme – kétségkívül kellemetlen utóízt adott számunkra a nyári világjátékoknak. A Tajvan, a magyar sikersziget című könyv tegnapi bemutatóján azonban már csak a szépre emlékezhettünk – a Bárdosi-sztori a 160 oldalas kiadványban nem egészen három sort tesz ki –, mindenekelőtt S. Kovács Ádám megkoronázására a karatésok 65 kg-os súlycsoportjában, továbbá arra, hogy Kaohsiungban mindenki szinte egy miniolimpián érezhette magát. S meglehet, hogy 2017-ben ehhez az érzéshez nem is kell elmenni a világ másik felére, mert megtudtuk, hogy arra a rendezésre Budapest is pályázik. Ha az olimpia idehozatalára vajmi csekély is az esélyünk – dacára ennek az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága éppen tegnap döntött úgy, hogy a 2020-as pályázatot előkészítő törvénytervezetet benyújtja a parlamentnek –, az alapvetően nem olimpiai sportágak világjátékára érdemes ráhajtani. Négy év múlva Kolumbia lesz a házigazda, és ha itt is létezik rotációs elv, akkor utána jöhet is Európa.
Megtudtuk még, hogy jövőre Pekingben megrendezik a küzdősportágak első világjátékát is, amelyen a birkózás, a cselgáncs, az ökölvívás és a tekvondó is műsoron lesz. Megkeresésünkre olimpiai ezüstérmes birkózónk, Fodor Zoltán megjegyezte, ez az ő fantáziáját is megmozgatná, cselgáncsban Tóth László szövetségi elnök szerint viszont legfeljebb a második vonalunk méreti meg magát. A Magyar Olimpiai Bizottság részéről Molnár Zoltán főtitkár ugyancsak némileg szkeptikusan bökte ki: derék dolog, hogy szaporodnak az ilyen jellegű események, de figyelni kell az értékrendre, s példaként felhozta, amikor Győrben egy hétvégén az egyik sportágban 49 vb-aranyat nyertünk. Bárdosi darazsa ide vagy oda, Tajvanon azért ez a veszély nem állt fenn.
origo.hu
Ausztriai buszbaleset: magához tért a kómából a két túlélő
