Apátiában a tiszások, Magyar Péter retteg, hogy nem fogják tudni megtölteni a Hősök terét október 23-án

A Tisza Párt elnöke attól tart, hogy kiderül, csökken a pártja iránti érdeklődés.

2025. 10. 21. 12:43
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Hergeléssel és a Tisza alelnökeinek terrorizálásával akar Magyar Péter minden korábbinál nagyobb tömeget vonzani a Hősök terére, ugyanakkor attól fél, hogy besül az akciója – mondta el lapunknak egy, a Tisza Párt vezetésének dolgozó forrása. Az illető elmondta, jelenleg attól tart a pártvezetés, hogy nem fogják tudni megtölteni a Hősök terét október 23-án. 

Mindent bevet Péter, hogy az embereket felhúzza és egy kis kormányellenes hangulatot teremtsen. Napok óta erről az eseményről szól minden közösségimédia-bejegyzése. A cél egyértelmű, hergeli a népet, hátha akkor kijönnek a demonstrációjára

– jelentette ki a forrásunk. 

A Tisza Párt emellett kamuprofilokon keresztül az ellenzéki szavazókat tömörítő csoportokba egy rendkívül rossz minőségű, mesterséges intelligenciával készült képpel igyekszik utcára hívni az embereket csütörtökre. 

Forrás: Facebook

Magyar Péter korábban egy ehhez kísértetiesen hasonlító képpel igyekezett utólag bebizonyítani, tömeg volt a Kötcsén rendezett demonstrációján. 

A kamuprofilok után itt a mesterséges intelligenciával (MI) készített tömegfotó

 – hívta fel a figyelmet Deák Dániel még szeptemberben. Az elemző közösségi oldalán tett közzé egy képet arról, 

miként manipulálta Magyar Péter pártja a kötcsei gyűlésen részt vevők számát.

Mint írta, miután nagyon kevesen voltak Magyar Péter kötcsei rendezvényén, és erről kikerült egy drónfotó, a tiszások elkezdtek terjeszteni egy MI-vel készített másik fotót, amin úgy tűnik, mintha sokan lettek volna.

„Kedves tiszások! Hiába csináltok több tízezer kamu Facebook-profilt, hiába hamisítotok kamu tömegfotókat, 

a választáson csak a valódi emberek tudnak majd szavazni!

 Felesleges ez a digitális önámítás” – fogalmazott Deák Dániel.

Amint arról már tegnap is beszámoltunk, kétségbeesett telefonkampányba kezd, hogy résztvevőket csődítsen a háborús menetére. Hamarosan indul egy „Magyar Péter meghívója október 23-ra” telefonos kampány, automata hangüzenettel – tudta meg lapunk. 

Információink szerint 

két telefonszámról mennek a hívások: a +36-1-414-5656 és a +36-1-414-5757-es számról. 

A telefonszámok visszahívhatók, ebben az esetben ugyanaz az üzenet lesz hallható, ami a beérkezett hívásnál is elhangzik. A Tisza Párt kampánystábja ezzel próbál invitálni minél több embert az ’56-os forradalom napján tartandó háborús menetére, amit kiemelt fontossággal kezelnek.

Magyarék ez alapján végeznek egy előzetes felmérést arról, hány emberre lehet számítani, többek között annak kiderítésére, milyen szintű hangosításra és egyéb szervezési tervekre lehet szükség. Azoknak is üzentek, akik többször hallgatják meg Magyar Péter üzenetét. Az ő figyelmüket arra hívták fel, hogy a szám visszahívása után mindig egyest kell nyomni, mert minden alkalommal, akár bejövő hívásnál, akár visszahívás után, törlődik az előzőleg elmentett hívás értéke. Ha tehát valaki ötször hívja fel a számot és az ötödikre nem nyom egyest a végén, akkor ő nem számítható bele a résztvevők számába.

Borítókép: Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke (Fotó: Hatlaczki Balázs)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.