Itt is kárt tett a Gyurcsány–Bajnai-korszak ámokfutása
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Darányi Ignác-terv megvalósításában látja az egyedüli garanciát.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Darányi Ignác-terv megvalósításában látja az egyedüli garanciát.
Március végéig mintegy 300 millió forint értékben orvosi eszközöket kap Szentendre felújított járóbeteg-ellátó központja.
Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság.
Az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) a Darányi Ignác-terv megvalósításában látja az egyedüli garanciát.
Március végéig mintegy 300 millió forint értékben orvosi eszközöket kap Szentendre felújított járóbeteg-ellátó központja.
Ismét munkához láthat a Pest megyei gyermekvédelmi szakértői bizottság.
Pénteken lejár a jelentkezési határidő a felsőoktatási intézményekbe, e napon a fővárosban két postán meghosszabbított nyitva tartással várják az ügyfeleket.
Csak a Malév esetében hoztak olyan döntést Brüsszelben, amely egy nemzeti légitársaság csődjéhez vezetett – olvasható a Magyar Nemzetben.
Indoklás nélkül leváltotta Polt Péter legfőbb ügyész tisztségéből Falvai Zsoltot, a Budapesti Nyomozó Ügyészség vezetőjét – derül ki az ügyészségi közlöny idei első kiadásából.
Az ÁPV Zrt. két volt vezető tisztségviselőjét is különösen jelentős hátrányt okozó hűtlen kezeléssel gyanúsította meg a rendőrség a posta székházbérlésével kapcsolatos nyomozásban.
A Magyar Bankszövetséggel egyetértésben szeretne dönteni a Fidesz az árfolyamgát rendszerét módosító törvényjavaslatról – nyilatkozta Rogán Antal.
Elfogadta a kormány Magyarország nemzeti biztonsági stratégiáját. A határozat, amelynek szövege a keddi Magyar Közlönyben jelent meg, szerdán lép hatályba.
Jégrobbantási gyakorlatot tartottak a Tiszán a Magyar Honvédség jég elleni védekezésbe bevont erői kedden Szentesen. Az MNO stábja is a helyszínen járt, tekintse meg videónkat.
Magyarországnak nem áll szándékában, hogy szembemenjen az európai jogrenddel – erről Surján László, az Európai Parlament (EP) kereszténydemokrata alelnöke beszélt.
A tíz héten át tartó vizsgálat hétfőn kezdődött a paksi atomerőműben.
A Pécsi Közlekedési Zrt. helyett egy százszázalékos városi tulajdonú társaság, a Tüke Busz Zrt. veszi át megyeszékhely tömegközlekedési szolgáltatását.
Furcsa módon tértek vissza a kilencvenes évek Gyurcsány Ferenc keddi évértékelőjére, ahol megkaptuk korábbi szeánszainak esszenciáját.
Életbe lépett Handó Tündének, az OBH elnökének a bírósági ügyek „ésszerű időn belüli” elbírálása érdekében hozott ajánlása.
Pokorni Zoltán szerint aggályos, hogy a szakképzés idejét négyről három évre rövidíti le a Nemzeti alaptanterv (NAT), ráadásul drasztikusan csökken a közismereti órák száma.
Elkészült a kormánynak ígért BKV-koncepció, a dokumentumot kedden kapja meg a kabinet tárgyalódelegációja.
Kilakoltatás, legrosszabb esetben pedig akár elaltatás várhat a nyírmadai állatmenhely közel ötven lakójára.
Ügyfelének felmentését kérte a kettős gyilkosságra való felbujtás és a Szerémi úti pénzszállítórablásban való részvétel vádja alól a védő.
Robbantással fenyegették meg kedd délután a Debreceni Egyetem főépületét, emiatt a rendőrség megkezdte az épület kiürítését és átvizsgálását – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Ha a régi ízek zsíros-fokhagymás-tejfölös-sajtos-tocsogós csodájára vágyik, itt egy jó lehetőség.
Magyarország válasza a globális keresztényüldözésre.
Kialakult a negyeddöntő mezőnye Szlovákiában, nincs nagy meglepetés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.