Százmilliókkal jön a Leader egyesület
Kétszázmillió forint járna vissza az államnak abból a félmilliárd forintból, amelyet a szocialista kormány idején költöttek el a VM-nél.
Kétszázmillió forint járna vissza az államnak abból a félmilliárd forintból, amelyet a szocialista kormány idején költöttek el a VM-nél.
Szabó Tímea eddig is társelnök volt, Karácsony Gergely Jávor Benedek helyét vette át.
A Fidesz szerint az Együtt–PM törvényjavaslata a devizahitelesek helyett a bankokat segíti.

A baloldal jobb megélhetés biztosítása helyett elszegényítette az országot – reagált a Fidesz Gúr Nándor szavaira.
Az elmúlt négy évben fokozatosan erősödött a családon alapuló értékrend társadalmi megítélése.
A napokban látott napvilágot a hazai balliberális tábor 2014-es országgyűlési választási vereségének első nagyobb elemző műve.
A nem nyilvános ülésen történtekről várhatóan kora délután tartanak sajtótájékoztatót a Kúrián.
Az IM tisztelettel adózik Nagy Imre emléke előtt.
Másfél hét múlva kiírhatja az államfő az önkormányzati választást.
Tavaly 128 ezer alkalommal próbáltak meg akkreditált nyelvvizsgát szerezni hazánkban.
Elhunyt Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa. Elkezdődött a futballvébé, de a politika is szolgált fejleményekkel.
Papcsák Ferenc az új összeférhetetlenségi szabályok miatt ősszel nem indul újra a XIV. kerületben.
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 24. héten megtartották az ötös lottó és Joker számsorsolását.
A Nemzeti Pedagógus Kar a pedagógusokról szól, a pedagógusoknak és a pedagógusokért – mondta a miniszter.
Gyurcsány Ferenc tüntetést szervez július 12-ére. A Fidesz szerint még mindig nem érti, hogy nem kérnek belőle.
A Fidesz szerint a Gyurcsány–Bajnai-kormány alatt pedagógusok tömegét tették az utcára, és csökkentették a fizetésüket.
Az NVI és az NVB is teljesítette adatszolgáltatási kötelezettségét.
Lázár János közlése szerint a kormány garanciát vállalt a 3-as metró felújítására, Tarlós István azt ígérte, lesz rá forrás.
A rendőrség folytatja a drogterjesztők ellen tavasszal megindított hajtóvadászatot.
Tarlós István szerint a 3-as metró felújítása is megkezdődhet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A hivatalokat is megfenyegette.
A kocsiját hátrahagyva gyalog próbált eltűnni, de nem jutott messzire a 35 éves moldvai sofőr.
Böröcz László szerint ez az eset is mutatja, hogy rossz irányba mennek kerületünk dolgai a gyenge városvezetés miatt.
Nehéz lesz majd nem észrevenni.
Köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.
Rehabilitálták azt a püspökladányi fideszes politikust, aki 2014 augusztusában kénytelen volt lemondani alpolgármesteri tisztségéről.
Félmilliárd helyett már 700 milliós csalással gyanúsítják Habony volt ügyvédjét.
Aki egyszer is hallotta gondolatait, azt nézőpontja, fogalmazásmódja, szelíd határozottsága legalábbis elgondolkodtatta.
Egy újonc nyerte meg az utolsó előtti etapot.
A vívó-világbajnokság előtt senki sem várt sokat a férfitőrcsapattól, de a magyar fiúk alaposan rácáfoltak a várakozásokra.
A Rapid Extrában Néző László, a Magyar Nemzet főszerkesztője és Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet igazgatója elemezték a kormányfő tartalmas beszédét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.