Aktau nemzetközi repülőtere cseppet sem hivalkodó, inkább célszerű. A kontinensnyi Kazahsztán nyugati kapuja képes beengedni az érkezőket, de már nincsenek karavánok, nem itat itt senki, mielőtt nekivágna az ismeretlennek, viszont viszonylag sokan haladnak tovább észak-nyugatnak, Aktobéba. Ez a régió központja, a negyedik legnagyobb Kazahsztánban, ahol vannak is számottevő gazdasági projektek. Ezek szinte mindegyike az olaj- és gázkitermeléshez kötődik. Ez itt ugyanis a kazah olajvidék, a Kaszpi-tenger medencéjének olajkincsét együtt, lényegében egymással versengve termeli ki a szomszédság, Kazahsztán, Oroszország, Azerbajdzsán, Irán és Türkmenisztán. Mivel az olajkereskedelem inkább művészet, mintsem igazi adok-veszek, az olaj árát minden befolyásolja, a hangulat és az időjárás is, meg az ígéret, hogy majd egy nap veszek, de még nem biztos, így egyik kitermelő se fogja azonnal eladni a maga részét. Pedig van, aki erre nagyon vágyik.
A Kaszpi-tengertől néhány évvel ezelőttig nyugati irányba vittek mindent, a nagy fogyasztók, Európa felé. Most kiépítették azt az olajvezetéket, amely az Aktobe környéki olajmezőkről viszi az energiahordozót az ország közepe, Karagandi felé, ahonnan tovább folyhat északra, Oroszország irányába, vagy keletnek, Kínába. Mivel a vezeték tulajdonosa felerészben Kína, itt diverzifikációról van szó, Peking be akarja biztosítani magát, hogy szükség esetén a kazah olaj is hozzá kerüljön.
A városon látszik a múlt és a jövő is, csak az emberek nem. A hivatalos adatok nagyjából félmillió lakóról beszélnek, a helybéliek 600–900 ezer aktobeit se tartanak lehetetlennek. Ez azonban nem látszik. Aktobe csendes és rendezett, igazi központ nélkül. Vannak hatalmas sugárutak és teljesen újonnan felépített lakónegyedek, amelyek azért mutatják, hogy szükség van a lakásokra, de aki a romantikus közép-ázsiai forgatagot várja, az ne Aktobébe jöjjön.
Aktobe a munkalehetőséggel csábít. Az egész régió erről híres, a kormányzat pedig úgy tervezi, hogy 2025-ig 40 ezer új munkahelyet fog kialakítani Aktobe régióban, elsősorban termelési-ipari jellegűeket, azaz nem várható, hogy Aktobe átalakul szolgáltató központtá. Persze ahol emberek vannak, ott jönnek a kis cégek nagy tervekkel, valamint a sok helyen súlyos gondot okozó együttélés is.
Kazahsztán muszlim ország, de mivel szovjet hátterű, nem jelent problémát az orosz jelenlét. Az orosz kultúra átszövi a kazahot, az orosz nyelv második anyanyelv, itt is hasonlóképp, mint Asztanában vagy Almatiban, a régi fővárosban. Egy étteremben rendelve a kiszolgáló pontosan ugyanolyan eséllyel beszél kazahul, mint oroszul, az emberek többsége kétnyelvű, így automatikusan megfelelően válaszol.
A város közepén egy parkban szimbolikus épületegyüttes rajzolja ki a kultúrák szimbiózisát Kazahsztánban. Az épülőfélben levő mecsettől kőhajításnyira van a szépen felújított orosz ortodox templom, a kettőt összekötő út közepén a jurta tetejét megidéző rajz látható, valamint egy kis magyarázó szöveg Nurszultan Nazarbajev, az első kazah elnök szájából. A jurta azért erős, mert elmés megoldással az alkotóelemek összefűződnek, és a kis pálcikák eltörhetetlen fallá alakulnak. Az első elnök ezt alapul véve lett a kazahsztániak elnöke, amelyben benne vannak a kazahok és az itt élő oroszok is, egy mesterséges nemzetet alkotva. Kazahsztán lényegében teljesen meg is menekült az iszlamizmustól, bár nagyon aprócska erőszakcselekmények voltak itt a múltban, mikor tíz ember bevette magát egy fegyverboltba, és a rendőrség speciális egységeinek kellett kifüstölnie őket. Az ország hatalmas területében bízó iszlamisták azt gondolták, amíg Asztanából ideérnek a kommandósok, megerősödnek, aztán néhány óra múlva már bilincs is volt a kezükön. A helikopterek ugyanis nagyon gyorsak.
A régi Aktobe magán viseli a múltat, a szovjet időket. A Győzelem sétány sarló-kalapácsos épület, amely a vasas munkások kultúrotthonából lett diszkó a Szovjetunió szétesését követően, ma felújítva keresi funkcióját. A sétány és a környező házak egyáltalán nem kazahosak, néhányat a német hadifoglyok építettek, süt róluk az ötvenes évek hiánygazdálkodása és optimizmusa a győzelmet követően. A sivatag viszont ott terül el a város határában, azt pedig nem tudta soha senki legyőzni.
Borítókép: Nurszultan Nazarbajev, az első kazah elnök portréja Aktobében (Fotó: Sitkei Levente)
