„Erdogan baba elintézte!” – mondta a taxisofőr, mikor rákérdeztem, hogy áll a háború Hegyi-Karabahban. Persze ebből nagyjából az Erdogan baba és a felfelé mutatott hüvelykujj volt egyértelmű, a többi azeri nyelven volt, az pedig hiába hasonlít a törökhöz, a magyar–türk kapcsolat igencsak régi, magas politikát nem lehet az ősi kapcsolatokra alapozva megtárgyalni, főleg, ha közben százhatvannal haladunk.
A törökök jók, igazi barátok errefelé. Az amerikaiak is azok, bár Biden nem, csak Trump. Az oroszok túlságosan közelkülföld és erősek, Irántól ódzkodnak az egyébként síita azeriek, Örményországról pedig nem érdemes sokat beszélni, lévén állandó háborúban állnak velük. Az egyetlen jó szomszéd, szokás mondani, a Kaszpi-tenger.
A Kaszpi-tenger nem csak békés, de onnan jön a gazdagság java, az olaj és a földgáz Azerbajdzsánba. A tengerfenék annyi olajat rejt, hogy talán a világon sehol nincs annyi, ahogy földgázból is egész Európa el lenne látva száz évre. A szénhidrogének exportja persze nemcsak üzlet, de nagyon kemény politika is: ki kinek szállít, ki segít kitermelni, s milyen vezetéken jut el a fogyasztóhoz.
Ha azt nézzük, hogy a Bajnokok Ligájának minden mérkőzésén a SOCAR azeri olajcég hirdet legalább tíz éve, sejthetően nem rossz üzlet Európába vinni az azeri olajat és gázt. A bakui üzleti negyedben mindenesetre kimagaslik a csavarodó üvegpalota, a SOCAR székháza. Magyarország is megállapodott Azerbajdzsánnal földgázszállításban, amely lehet később nagyon fontos, de egyelőre inkább csak kibővíti a magyar választási lehetőségeket.
A város nagyobb, mint Budapest, érzésre azonban kisebb és ázsiaiasabb jellegű. Az óváros szinte valószínűtlenül gyönyörű, tele XII. századi épületekkel, műemlékekkel, amelyek kis sikátorokon keresztül érhetőek el. Az óvárost láthatóan folyamatosan újítják fel, kicsit hasonlít a budai Várhoz, abban is, hogy a helyi lakosság nem adta át az élőhelyét a turistáknak, hanem valóban itt élnek.
Persze Baku nem Budapest vagy Prága, nincs hömpölygő turistahad, bár megérdemelné. Az iszlámot mutatja, hogy az utcákon kóbor macskák vannak kutyák helyett, a szovjet örökséget pedig az, hogy ennek ellenére lehet alkoholt kapni a boltokban és a kávézókban, valamint az utcán is járnak oroszul beszélgető fiatalok.
Milyen Magyarországon az IT-szektor? Mert érdekelne esetleg az ottani mesterképzés – ezt már egy egyetemista srác mondja, aki a saját lehetőségeit mérlegeli. Azerbajdzsán ugyanis mindenben nagyon megfelel neki, az emberek, a klíma, a kultúra, a lehetőségek egyaránt kielégítik, de nagyobbat álmodik. Kimenne Európába fejlődni, hogy néhány év múlva hazatérjen hazájába. Mert azért Azerbajdzsánban nem olyanok a fizetések, hogy egy fiatal IT-szakember ne kacérkodna Európával. A képzés maga teljesen megfelelő, de van feljebb ebben a szektorban.
A volt Szovjetunió pedig tele van sikerre éhes és remekül képzett fiatal szakemberekkel, akik elözönlik az információtechnológiai szektort. A háború? Amióta 2020-ban győztek, az olyan fiatalok, mint Rustam se foglalkozik vele különösebben azon túl, hogy meggyőződéssel vallja, a Hegyi-Karabah Azerbajdzsán része.
Akire pedig mindenki felnéz, az az alapító elnök, Heydar Aliyev. Ő amolyan apafigura Azerbajdzsánban, aki minden pillanatát annak szentelte, hogy hazája erősebb és fejlettebb legyen. A város repülőtere is a néhai elnök nevét viseli, és hatalmas múzeumkomplexumot kapott, ahol bemutatják életét és munkásságát. A nagyon modern és szinte befogadhatatlan stílusú épület a nagyságot hivatott bemutatni. Aliyev nélkül biztosan nem ilyen lenne most Azerbajdzsán, az sem biztos, hogy létezne a meglepően kicsi területű, nagyjából tízmilliós ország független államként. Ezért jobb, hogy a Kaszpi-tengerben mindig lehet bízni.
Borítókép: Tökök-azeri katonai hirdetés a bakui metróban (Fotó: Sitkei Levente)
