Megjelent az egyház társadalmi tanításának kézikönyve

Megjelent Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma című kézikönyv magyar kiadása a Szent István Társulat gondozásában; a kötet, amelyet szerdán mutattak be Budapesten, a katolikus egyház társadalmi kérdésekkel kapcsolatos elveit foglalja össze magyar kiadása a Szent István Társulat gondozásában.

MNO
2007. 12. 12. 19:37
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kötet nem szöveggyűjtemény, hanem egy szervesen megalkotott logikus egész, amelyben a korábbi hiteles egyházi megnyilatkozásoknak az anyaga szerepel – mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a könyvet méltató beszédében. A bíboros a hívő és "az egyház tanítást távolabbról néző" olvasóknak is ajánlotta a kötetet, amelyben – mint mondta – "nem csupán a kinyilatkoztatásból levezetett igazságokról van szó, hanem a természetes adottságainkból fakadó követelményekről is".

Beran Ferenc, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem docense, a könyv lektora elmondta: a kötet tárgyalja a családi életet, az emberi munkát, a gazdasági életet, a politikai közösség feladatát, a nemzetközi közösséget, a környezetvédelmet és a békére való törekvést. Beran Ferenc a családi életre vonatkozó fejezetből, – mint mondta – aktualitása miatt, azt emelte ki: "határozottan állítjuk a család elsőségét a társadalomhoz és az államhoz képest. Ez utóbbiak létezésének feltétele ugyanis, legalábbis teremtő funkciója révén a család. (...)"

Elmondta, a kézikönyv elismeri a globalizáció előnyeit, mint például a gazdasági kapcsolatrendszer fejlődését és a jelentős költségcsökkenést, de a közjóért való fáradozás arra indítja, hogy jelezze a veszélyt: a hátrányos helyzetben lévő országok helyzete még rosszabbra fordulhat.

A könyvbemutatón részt vett Semjén Zsolt, a KDNP elnöke, aki arról beszélt, hogy a közélet és az elkötelezett, hitben megélt élet nem ellentétben áll egymással, hanem a kettő egymásra mutat. A könyv megjelenése az ellenzéki politikus szerint azért fontos, mert két szélsőséges álláspontot leplez le, utasít el: az egyik ilyen álláspont az – mint mondta -, hogy az egyház társadalmi tanítása nem azonos egyetlen politikai pártnak programjával sem, és nem azonos valamilyen napi politikai aktualitással.

A másik elutasított álláspont az, hogy az egyház társadalmi tanítása nincs összefüggésben a világ valós folyamatival – fűzte hozzá.

Az Egyház társadalmi tanításának kompendiuma című könyv eredetije olasz és angol nyelven jelent meg 2004-ben a vatikáni könyvkiadónál – olvasható a közreadott sajtóanyagban. A munka elvégzésével – mint írták – még II. János Pál pápa bízta meg az Igazságosság és Béke Pápai Tanácsát. A könyv az Átfogó és szolidáris humanizmus című bevezető után három részben, tizenkét fejezetben és 583 pontban tárgyalja az egyház és a pápák több mint száz évet felölelő társadalmi tanítását.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.