Orbán Viktor kormányfő Angela Merkel meghívására érkezett egynapos bemutatkozó látogatásra Berlinbe, ahol a kancellári hivatalban mintegy kétórás megbeszélést folytattak. A tárgyalásokat követő sajtóértekezleten az MTI kérdésére válaszolva mindketten fontosnak nevezték a bankadó bevezetését. Míg azonban a német kancellár a tervezett intézkedés kapcsán egyfajta válságelhárító óvintézkedésről beszélt, a magyar miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a költségvetési hiány lefaragása, illetve a növekedés biztosítása érdekében azonnali lépésre van szükség.
A sajtóértekezleten a kancellár úgy értékelte, hogy a Nemzetközi Valutaalap és Magyarország közötti tárgyalások felfüggesztése semmilyen hatással nincs a német–magyar kapcsolatokra. Reményét fejezte ki, hogy Magyarország hosszú távon is a stabilitás útjára lép, és ebből kiindulva az idei 3,8 százalékos költségvetési hiánycélt kedvezőnek nevezte.
Ez utóbbival összefüggésben a magyar miniszterelnök emlékeztetett arra, hogy a Nemzetközi Valutaalappal kötött megállapodás októberben lejár. Ezért semmi fajta hosszú távra szóló kérdésről nem volt értelme tárgyalni az IMF-fel – fogalmazott a magyar miniszterelnök.
Magyarország betartja a valutaalappal megkötött megállapodást – fűzte hozzá a kormányfő, utalva arra: a megállapodásban az szerepel, hogy a költségvetési hiány 3,8 százaléknál nem lehet magasabb. „Megnyugtattam a befektetőket és az IMF képviselőit abban a tekintetben, hogy a hiány nem lesz nagyobb” – jelentette ki a miniszterelnök, aki szerint ezzel a valutaalappal kötött szerződés véget is ér. Azt követően pedig már nem az IMF-fel, hanem az Európai Unióval kell tárgyalnunk – jelentette ki a kormányfő, emlékeztetve arra is, hogy Magyarország túlzott deficiteljárás alatt van. „A későbbiekben már az Európai Unióval kell tárgyalni arról, hogy miként csökkenti Magyarország költségvetési hiányát 3,8 százalékról az unió által elvárt 3 százalék alá” – fogalmazott a miniszterelnök, utalva arra, hogy a következő évi költségvetés már az unióval folytatott tárgyalások alapján születik meg.