– Előrebocsátott szavai alapján az a benyomásom, hogy ez egy rendkívül depresszív hangulatú könyv. Tévedek, ha azt érzékelem, hogy igen borúlátóan ítéli meg személyes helyzetét és egyben a magyarság állapotát, jövőjét?
– Borúlátó csak a saját személyes helyzetemet illetően vagyok. Tudja, aki hetente háromszor öt órát tölt mozdulatlanul, miközben vesedialízist végeznek rajta, szorongó szívvel gondol a jövőre. A könyv egy része napló, a betegséggel való küzdelemről szól. Egy olyan ember küzdelméről, akinek még rengeteg dolga lenne ezen a világon, tele van tervekkel, de közben arról kap híreket, hogy rosszabbodott az állapota. Ez a könyv egy hangfoszlány, talán az utolsó jelzés felőlem. Saját magammal kapcsolatban valóban borúlátó vagyok, nemzetemet illetően viszont éppen ellenkezőleg! Meggyőződésem, hogy nem fog beteljesedni Herder 18. századi jóslata, miszerint a germán–szláv és román népek közé ékelődött magyarság feloldódva semmisül meg.
– Ehhez képest azt írja: „egyszer elfogy a levegő, hiába kapkodok utána zilált lélegzettel. Pedig ott van körülöttem mindenhol, elfér benne az összes madár, minden város és hegység, elfér benne a világ, én nem férek már el benne. Ilyen helyzetbe kerültem, s került körülöttem a magyarság is.” Ön fuldokló magyarságról ír!
– Meg azt is írom, hogy amink van: vér, irodalom és történelem. Ebből kell felépíteni az akaratot, ebből kell lerombolni a szorongást: ezek segítenek egymáshoz simulni minket, s feledni a rémképeket. Nincs még egy olyan különleges nemzet Európában, mint a magyar, amelynek legnagyobb muníciója az, amit a kötet alcímének is adtam: vér, irodalom, történelem. Churchill után szabadon, én sem ígérhetek mást, mint vért, irodalmat, történelmet. Ezek azonban páratlanul erős kötelékek köztünk. Ezt összefoglalva kultúrának nevezném. Különlegességünk egyszerre jelent elszigeteltséget és védelmet szellemi téren. Amikor a vastag tűt a vénámba szúrják és útra kel belőlem a vér, fut a vörös folyón Ady és Kosztolányi, Széchenyi és Kossuth, lelkem is beleolvad a sűrű folyadékba, s fut az is, száll, robog, Baksa Soós és Radics Béla velem repül, s csak így érzem, hogy van értelme a szenvedésnek.
– Ez a napló. De úgy tudom, esszéket és novellákat is közöl a kötetben.
– Az esszék egy része megjelent már a Magyar Nemzetben, más része nem. Történelem és politika. Kendőzetlen 20. század, tabudöntögetés, szellemi kaland. A novellák egy egészen más világ. Derűsek, szépek, szerelemről, örömről, fiatalságról, boldogságról szólnak. Tolsztoj szerint a betegség és a lelkiismeret-furdalás a két igazi rossz, ezek hiánya a boldogság. Én viszont úgy érzem, betegen is lehetek boldog, a lelkiismeret sem gyötör minden pillanatban. Mert az ember sosem érdemtelenül boldog. Kendőzetlen őszinteséggel tárom az olvasó elé hitemet. Bízom benne, hogy volt értelme a lelkemet a közönség elé tárni. Szándékom szerint úgy szóltam, hogy „Vénámat” egyedül a szabadság törvénye ítélje meg.
(Szerencsés Károly Véna című kötetének bemutatója november 15-én, kedden 17 órakor a Bp. Marczibányi Téri Művelődési Központban lesz.)
