Ráadásul a kerületi rendőrök csak a saját hatáskörükben megjelenő firkálások ellen tehetnek feljelentést, a tagelők azonban nem ismernek kerületi határokat. Sokirányú ténykedésük összevont számonkérésére emiatt ma ismét nincs lehetőség, noha korábban éppen ez volt a cél.
A jogalkotó tavaly márciusban szigorította a Btk. rongálásra (graffitizésre, tagelésre) vonatkozó szabályait, így annak büntetési tétele már akár szabadságvesztés is lehet. Ezt nyilván társadalmi nyomás követelte ki. A városainkon végigsöprő kártékony jelenséget hosszú évek óta képtelenek voltak a hatóságok visszaszorítani. A tehetetlenséget az illetékesek arra fogták, hogy a jogszabályi környezet nem alkalmas az érdemi felderítésre és elrettentő erejű büntetések kiszabására. Csakhogy erre ma már nem lehet hivatkozni. Bár történtek felderítések (az V. kerületben 2011-ben például hét esetben), a jogszabály hatályba lépése óta még egyetlen bírósági ítélet sem született meg.
Ezúttal elhatároztuk, hogy makacsul végigkövetjük az ügyet a feljelentéstől kezdve egészen az ítélethozatalig.
A BRFK-tól eddig csak korlátozott értesülésekhez jutottunk. Többszöri kérdésünkre végül elárulták: „Jelenleg a Budapesti Rendőr-főkapitányság úgynevezett graffitis adatbázissal nem rendelkezik.”
Ez a hír annál inkább meglepett bennünket, mivel tudomásunk szerint néhány évvel ezelőtt már létezett, sőt a rendőrség használt is egy graffiti-, valamint tagadatbázist, amelynek magját városvédő aktivisták állították össze. A civil „nyomozók” végigfotózták az egyes kézjegyek útvonalát, rögzítették a nyomokat. Ez alapján pontosan ki lehetett mutatni, hogy a tagelő merre járt és mi mindent csúfított el kézjegyével. A fényképezőgéppel forró nyomon járó aktivisták előfordult, hogy összefirkált iskolapadokig jutottak, amelyekben ott ült a fiatal vagy éppen gyermekkorú elkövető. Mivel ezt a nyomrögzítéssel kombinált nyomozási munkát nem rendőrök, hanem civilek végezték el, ezért itt közbeszólt a jog: tevékenységük egy adott ponton túl adatvédelmileg aggályosnak minősült, ezért is adták át az adatbázist a rendőrségnek. Egy ilyen adatbázisnak az ad különös jelentőséget, hogy egy bírósági eljárásban grafológiai szakvéleménnyel alátámasztva bizonyítékot jelent, lehetővé téve, hogy ne csak egy-egy firkálmány miatt vonhassák felelősségre a károkozót, hanem teljes rögzített „munkássága” okán. Márpedig ennek megfelelő anyagi konzekvenciája lehetne a károkozóra nézve.
A hidak összerondítása ügyében feljelentést tevő Szeretem Budapestet Mozgalom vezetője, Bojár Iván elszomorodva értesült arról, hogy a tagadatbázis már nem létezik a rendőrségen. Ennek hiányában el sem tudja képzelni, hogyan fogják kézre keríteni az elkövetőket a kerületi rendőrkapitányságok nyomozói. Mint mondja, ez hatalmas visszalépés.
– Városvédő aktivistáink sok száz tagből álló adatbázist bocsátottak pár éve a rendőrség rendelkezésére, amelyen a fényképen rögzített tagek és graffitik mellett a jellemző vonulási útvonalak, „levédett” területek is nyomon követhetők voltak. Ezt az adatbázist aztán a BRFK ifjúságvédelmi osztálya továbbfejlesztette. Hosszas levelezéssel, kilincseléssel, személyes találkozókon való érveléssel elértük azt is, hogy végre ne a módszertanilag teljesen hibás megközelítés alapján, a kerületeknek leosztva kezeljék a falfirkálást, hanem legyen fővárosi hatáskör. Ez néhány évig így is ment. Kerületi kapitányságokra bízni ezt a kérdést teljesen értelmetlen, hiszen a tagelők sem tartják magukat a kerületi határokhoz, összevissza mászkálnak és kennek össze mindent a városban. Ha egy ilyen tagelő felmázol egy jelet, akkor 2500 forint a kár, de ha hónapokon át, akár tucatnyi kerületet összefújva összességében sok tízmilliós kárt hagy maga után, az ilyen bűncselekmény-sorozatot ez a rendszer még regisztrálni sem képes. Ugyan hogyan jutunk el odáig, hogy a bírók komplex, bizonyítékokkal, szakértői jelentésekkel alátámasztott anyagot kapjanak kézhez ahhoz, hogy a sok száz ügyet ne külön-külön, egymástól független filléres károkként, hanem egyszeri, több tízmilliós kárként, összevonva kezelje? Soha!
Arra a kérdésre, hogy vajon a rendőrség érdekelt-e a műemlékeket sem kímélő rongálók kézre kerítésében, Bojár Iván azt válaszolta, ő nem tolná a teljes felelősséget a rendőrségre. – Addig, amíg a kampányban a politikusok bemondják a keményet, nincs hiba. Ám amikor nekik kellene elkezdeni a szakapparátussal együtt dolgozni egy sokrétű probléma komplex megoldásán, na, az már elmarad. Egyszerűbb kriminalizálni a 13 éves, felelőtlen „hülye gyerekeket”, akik közül ha néha el is kapnak egyet-egyet, és példát statuálnak rajta, ettől még ez egy egyáltalán nem hatékony módszer marad. Ez csak a lusta politikust meg a statisztikára gyúró rendőrséget nyugtatja meg. Megoldani azonban semmit nem tudtak. A balek kölyök elviheti a balhét, de a tagelés jelensége ettől még egy fikarcnyit sem változik.
