Versenyképes bölcsészdiploma + Videó

Hamarosan lejár a felvételi jelentkezések határideje, miközben váratlanul alapvetően megváltoztak a képzési feltételek. Rövid sorozatunkban elsőként a katolikus egyetem bölcsészettudományi karán tájékozódtunk a fejleményekről.

– Óriási a verseny a munkaerőpiacon, és immár a felsőoktatási intézmények is versenyeznek egymással a hallgatókért, akiknek a nagy része szeptembertől több százezer forint tandíjat kénytelen fizetni szemeszterenként. A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészettudományi Kara miben tud többet kínálni, mint más egyetemek hasonló profilú intézményei? Miért válasszák éppen Piliscsabát?
– A világ katolikus egyetemei nemcsak a keresztény egyetemesség eszményei iránt, hanem a minőség iránt is elkötelezett intézmények, legyen szó oktatásról, tudományos kutatásról, az oktatók és hallgatók viszonyrendszeréről, a katolikus egyetemek együttműködéséről. Ennek a nemzetközi kapcsolatrendszernek köszönhetően a hallgatóink külföldi egyetemeken való tanulmányi lehetőségei is bővebbek akár a mesterképzés során, akár a PhD-tanulmányok kapcsán, mint más egyetemeken. Valljuk, hogy a jövő némája az egynyelvű ember, ezért egy magyarnak, ha érvényesülni akar, legalább két idegen nyelvet kell bírnia.

– Ehhez azonban előbb túl kell lenni néhány vizsgán. A most jelentkezőket azok az érvek érdeklik elsősorban, amelyek a Pázmány mellett, vagy ellene szólnak.
– Említettem a minőséget, mint alapértéket. Egyetemünk az elmúlt években folyamatosan a legeredményesebb tíz között volt, és a nálunk diplomát szerzők elhelyezkedési mutatói alapján tavaly a harmadik helyen végeztünk a bölcsészkarok versenyében. Nálunk egyedülálló módon nagyon sok olyan képzési terület sűrűsödött össze egyetlen karon belül, amelyek más, „boldogtalanabb” egyetemeken külön szervezeti egységekbe vannak tagolva. Társadalomtudományi, gazdaságtudományi, pedagógiai és bölcsészettudományi képzések egy fedél alatt. Az a célunk, hogy itt valóban universitas jöjjön létre, ne pedig szakbarbárképzés folyjon. A hallgatóknak elég az egyik teremből a másikba átmenniük, és máris olyan előadásokat hallgathatnak, amelyek eléréséhez máshol vagy egyáltalán nem, vagy jóval körülményesebben férnek hozzá. Nagyon sok az úgynevezett „minor szak”-ként felvehető szakterület, amelyekkel még előnyösebbé tudja tenni a hallgató a majdani munkaerő-piaci pozícióit. Olyan újabb szakokat kínálunk fel, amelyek versenyképesek, és folyamatosan bővítjük is ezek körét. Szeptemberben indul például a régészet és a sinológia szakirányunk, a nemzetközi gazdálkodás szakunk akkreditációja pedig épp most zárul le.

– Említette az elhelyezkedési mutatókat. Ezek milyen számokon alapulnak?
– Az elmúlt évben végzett diplomás pályakövetési vizsgálataink számain. E szerint a végzett hallgatóink több mint nyolcvan százaléka fél éven belül talált magának stabil állást. Az átlagkereset a nálunk végzett hallgatók körében nettó 130 ezer forint. Ez természetesen a BA oklevelesekre igaz, a mesterszakon végzettek keresete ennél minden bizonnyal magasabb, bár a piac még csak most kezdi beárazni a mesterszakos képzéseket.

– Ha már megtörtént a pályaorientáció, milyen ismérvek alapján döntse el egy család, hogy a fiatal melyik egyetemre jelentkezzen a hasonló profilúak közül?
– A legfontosabb szempont, hogy mi lesz a diploma megszerzése után. Vannak mutatók, amelyek alapján el lehet dönteni, hogy érdemes-e mondjuk egy közeli képzési helyre jelentkezni, ahol ugyan meg lehet spórolni a lakhatási költségeket, viszont a kapható diploma nem jól hasznosítható a gyakorlatban, ezért érdemesebb inkább távolabbi intézményt választani. Ebből a szempontból a Pázmány nem csak a központi régió jövőbeli hallgatói számára jelent megoldást, de az egyéb régiókból érkezők számára is. A velünk együttműködő szerzetesrendek által fenntartott kollégiumokban kiemelkedően igényes elhelyezést tudunk biztosítani, mondanom sem kell, hogy baráti árakon.

– Az oktatási kormányzat az államilag finanszírozott képzési helyek elosztásánál látványosan preferálja a műszaki képzéseket, miközben például a bölcsészettudományi karok keretszámait drámaian lecsökkentette. Mit szól ehhez az üzenethez?
– Nem repesek attól, hogy a hazai bölcsészkarokat, köztük minket is jelentős restrikció ért. Nem hiszek abban, hogy az egyébként gyakran diploma nélküli politikusok pontosabban tudják meghatározni a keretszámokat, mint egy mélyenszántó hatástanulmány. Célszerű lett volna a keretszámok meghatározásánál legalább részben a munkaerőpiac tényeiből kiindulni. Nem azt kérdezem, ki tudja ma megmondani a minisztériumban, hogy öt-tíz év múlva éppen a most preferált diplomák és kompetenciák lesznek-e keresettek, és a kormány által nem preferáltak pedig nem, mert erre a kérdésre senki sem tudja a választ. Az azonban bizonyos: attól, hogy 200 százalékkal több mérnököt képzünk, még nem lesz több mérnöki álláshely Magyarországon öt év múlva! Tudja, hogy például a dél-alföldi régióban messze több az állás nélküli mérnök, mint a bölcsész? Pedig így igaz. Az elhelyezkedési statisztikák nagyon sokszor az ellenkezőjét mutatják annak, mint ami a politikai közbeszédben van!

---- Oldal címe ----

– A politikusok szeretnek felületes értékítéleteket alkotni és azt be is mondani a mikrofonba. Emlékszem, valamelyik MSZP-s agytröszt is megmondta, hogy nem filozófusokra van szükség. Lehet, hogy ezek a gondolatok vertek gyökeret a teljes politikai osztály fejében?
– Furcsa, hogy azok az emberek aggódnak a parlamentben a bölcsészek pályaelhagyásáról, akik valamennyien pályaelhagyók. Magyarországon nincs „parlamentiképviselő-képzés”, tehát ők mindnyájan másnak képződtek. Mellesleg néhány éve az év polgármestere éppen egy filozófus volt. Nézze, nem vitás, hogy vannak Magyarországon olyan szakok, amelyeket minőségi mutatóik miatt nem érdemes fenntartani különböző intézményekben, de ez teljesen más kérdés. Leszögezném: vannak olyan szakok, tudományágak is, amelyek léte nem lehet piacfüggő. Lehet, hogy egyes tudományokban való jártasságot a mai magyar munkaerőpiac rosszul áraz be – ilyen például a filozófia is. Az is lehet, hogy épp emiatt főszakként csak öt-hat hallgató veszi fel. Ettől azonban még fenn kell tartanunk, ugyanis filozófia nélkül egyszerűen nem beszélhetünk sem universitasról, de még csak szűken vett bölcsészettudományról sem. Kultúráról meg végképp nem. Ugyan kinek kötelessége az intellektuális tudományok életben tartása, ha nem az egyetemeknek? Szüntessünk meg egy tudományágat, csak mert az építőipari moguloknak nincs rá szükségük? Az oktatásügyet nem lehet csak a piac törvényei szerint átformálni, mert ez egy közszolgáltatás. Az adófizető polgár nem azért fizet a felsőoktatás fenntartásáért, hogy utána a gyermeke ne tanulhasson vágyai szerint. Azzal az elvvel teljességgel egyet lehet érteni, hogy a második diplomájáért mindenki fizessen, de most már nem erről van szó, és ezzel úgy érzem, joggal vitatkozik a társadalom és a felsőoktatási intézmények is.

– Úgy tűnik, itt a munkaerő-piaci nézőpont és a tudományosság szempontjai ütköznek meg. Nem lehetne e kettőt összehangolni?
– Nálunk össze van hangolva! Lehet valamit főszakon, de minorként is tanulni. Az egyetem azzal tud segíteni, hogy olyan szakpárt ajánl a hallgatónak, amely megkönnyíti azt, hogy tudása majdan megélhetést is biztosítson a számára. Ezenkívül igyekszünk figyelni a hallgatók fejlődésére is. A pályatanácsadásban például pszichológus és lelkész is közreműködik, mert egy ideges országban a lelkek gondozása különösen szükséges. De a kérdésre visszatérve, a havi nettó 130 ezres kezdő fizetés mögött lehet cseh szakirányos, kommunikáció szakos, történelemtanári, vagy pszichológusi végzettség is. Vagy bármi más, ami a kar kínálatából ezt az átlagot kiadja. Én úgy vélem, a piac így árazza be az itt végzetteket, akik lehet, hogy nem kifejezetten a szakterületükön dolgoznak, de kapnak munkát és ennek alapfeltétele, hogy nívós diplomával rendelkezzenek. Emellett – a kormányzat törekvéseivel egybehangzóan – azt gondolom, a doktori fokozattal rendelkező középiskolai tanárok, az úgynevezett „tudós-tanárok” is azt példázzák, hogy a két dimenzió igenis összeegyeztethető!

– A bölcsészek közül valóban nagyon kevesen lesznek tanárok, mindenki más alapvetően pályaelhagyó lesz, és az élet legváltozatosabb területeire kerülnek...
– Az egyetemi diploma fontos része a mögöttes tudás, de ugyanilyen fontos az a készség és képesség, ami alkalmazkodóképessé teszi a birtokosát. Ezzel tisztában van a munkaerőpiac is, amely sokkal színesebb annál, mint amit bármelyik kormányzat el tud képzelni. Most viszont létrehoztak egy olyan rendszert, amelyben nem a tehetséges diákot támogatjuk, hanem a meghatározott helyre jelentkezőt, aki alkalmasint sokkal kevesebb ponttal bejut államilag finanszírozott helyre egy preferált képzési helyen, mint más a nem preferáltra. Egy végzett bölcsész sokrétűen képzett ember, nem irreálisan magas bérigénnyel. Ettől vonzó munkaerő. És nem lesz boldog és sikeres élete annak az embernek, aki mondjuk művészettörténethez érez tehetséget és elhivatottságot, de mivel az anyagiak miatt csak az államilag preferált szakok jöhetnek nála számításba, ezért megkeseredett és kevésbé jó informatikus lesz belőle. A másik út a diák előtt, hogy kimegy külföldre, beáll pincérnek pénzt keresni és nyelvet tanulni, majd amikor eljön az ideje, beiratkozik egy külföldi egyetemre, mégpedig a neki tetsző szakra. A magyar egyetemeknek rövid időn belül nem csak egymással, de a külföldi intézményekkel is versenyezniük kell a hallgatókért, ami persze nem volna baj. A baj ott kezdődik, amikor az itthoni körülmények között nehezen előteremthető tandíj miatt külföldre kényszerült magyar fiatalnak diplomával a zsebében már eszébe sem jut visszatelepülni és itthon munkába állni, családot alapítani. Ha egyáltalán megteheti, persze. Van ennek a kérdésnek egy stratégiailag fontos nemzetpolitikai vetülete is.

– Az államtitkár asszony szerint a Diákhitel II. megoldja a tandíjfizetési problémát, és senki sem marad ki a képzésből az anyagiak miatt.
– A diákhitel intézményét azért én kockázatosnak tartom olyan szakok esetében, amelyeknél a ráfordított költség magas, ugyanakkor a végzett hallgató kereseti lehetőségei várhatóan nem fogják lehetővé tenni, hogy ésszerű határidőn belül visszafizesse a kölcsönt. Nem tartom szerencsésnek, hogy a fiatalokat arra kényszerítsük: miután átvették a nagykorúságukat igazoló dokumentumokat, máris adósságot halmozzanak fel, amit majd törleszthetnek akkor, amikor egyébként családot akarnának alapítani (ami nemzetstratégiai prioritás), vagy otthont akarnak teremteni. Óriási igazságtalanságnak érezzük, hogy míg egy államilag finanszírozott diák állami ösztöndíjat, különböző támogatásokat is kaphat, addig az önköltséges lehetőségei súlyosan korlátozottak, mintha bizony az ilyen hallgatók csupa gazdag családból jönnének. Túl nagy a szakadék a két kategória között, ezért a kari erőforrások átcsoportosításával a kiváló költségtérítéses diákok megsegítésére kari támogatási rendszert vezettünk be. Az igazi megoldás az lenne, ha a felsőoktatásba befektetne a mindenkori kormányzat, nem pedig a felsőoktatáson igyekezne spórolni az egyébként is elszegényedő állam, amely az európai viszonylatban is szerény GDP kevesebb mint egy százalékát fordítja e célra. Finnország például egy jóval magasabb nemzeti össztermék több mint két százalékát. Ugyan milyen hosszú távú célt szolgál a mostani elvonás akkor, amikor ebből mindössze annyit takarít meg a költségvetés, amennyibe a Debrecenbe vagy Budapestre tervezett focipálya kerül? Vajon a felsőoktatás egészét kiszámíthatatlan módon sújtó intézkedések és a diákok családjainak okozott hátrányok arányban állnak a közepes színvonalú magyar futball új stadionjai által nyújtott előnyökkel? Vajon nem azt a célt biztosíthatnák a forráshiány helyett esetleg kiemelt támogatással bíró egyetemek, ami egyébként nyilvánvaló: egy nemzetközi téren is eladható szolgáltatást, melyből bevétele keletkezhet nemcsak az adott egyetemeknek, hanem a kapcsolódó szolgáltatói szegmensnek és végső soron a magyar államnak is? A magyar felsőoktatásnak még mindig megvan a maga nimbusza. Ezt támogatni kellene, mert maholnap még a hamburgert is a Düsseldorfban végzett magyar hallgató készíti majd a pesti plázában, de nem lesz, aki fizet érte.

***

---- Oldal címe ----

Kinizsi Gábor ötödéves magyar–esztétika szakos hallgató, leköszönő HÖK elnök:

– Milyen költségekkel kell számolnia egy pázmányos hallgatónak?
– Az államilag finanszírozott képzésben részesülő hallgatók kiadásai a tandíjat leszámítva megegyeznek az önköltségesekével. Az igények függvényében az albérlet körülbelül 30 ezer forintba, a kollégium 20-25 ezer forintba kerül havonta. Piliscsabán két fiú-, három lány- és egy koedukált kollégium van, melyeket kifejezetten jó színvonalon üzemeltetnek szerzetesrendek, illetve alapítványok. Az étkezésre én havi 40 ezret számolok, az internet-előfizetésre 3-5 ezer forintot, az egyéb kiadásokra pedig nagyjából havi 20 ezer forintot. Az utazási költség attól függ, hogy ki hol lakik és milyen sűrűn jár haza. Ezenfelül persze vannak egyénenként változó költségek (tisztálkodás, ruházkodás, könyvek és írószerek, szórakozás), amelyeket szintén figyelembe kell venni, ha az egyetemi életünket tervezzük.

– Vannak költségcsökkentő tényezők?
– A hallgatók részesülhetnek az állami normatívákból származó ösztöndíjakból, ezek közül rendszeres és rendkívüli szociális ösztöndíjat és tanulmányi ösztöndíjat jelenleg csak az államilag támogatott hallgatók kaphatnak. Ezeket az ösztöndíjakat a felsőoktatási törvény és a kari Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat (HTJSZ) rendelkezései alapján kell kiosztani. Az ilyen támogatásokra a Hallgatói Önkormányzat a beérkezett pályázatok elbírálása után tesz javaslatot, de megítéléséről a dékán dönt. A legjobb tanulmányi eredményeket elérő hallgatókat honorálja a tanulmányi ösztöndíj, amely félévenként változó keretek között mozog, hiszen a HTJSZ rendelkezései szerint az államilag támogatott hallgatók legfeljebb 50 százaléka részesülhet belőle, így ennek összege attól is függ, hogy hány hallgató ér el kimagasló eredményt. Érdemes jól tanulni, hiszen tavaly is annyi jó eredmény született, hogy csak 4,2-es korrigált kreditindex elérése esetén volt jogosult a hallgató a támogatásra. A rendszeres szociális ösztöndíj is változó a rendelkezésre álló, éppen aktuális normatíva összege miatt. Ez a hallgató szociális helyzete alapján havonta folyósított juttatás. Egy egyetemi szintű egységes elektronikus pontrendszer alapján dől el, ki mekkora összeget kap az adott félévben. A legalacsonyabb összeg az előző félévben havi 8 ezer forint volt, míg a legmagasabb összeg havi 32 ezer forintot jelentett. A rendkívüli szociális ösztöndíj számára is van egy elkülönített keret. Ezt a szociális helyzetben bekövetkezett hirtelen változás miatt lehet igényelni, ilyen lehet például egy családi tragédia, a szülő vagy a hallgató munkahelyének elvesztése és a lakhatási körülmények megváltozása is.

– A költségtérítéseseknek senki sem ad ösztöndíjat?
– De igen, ők az államilag támogatott hallgatókkal együtt igényelhetnek egy úgynevezett intézményi szakmai, tudományos és közéleti ösztöndíjat. Ezzel a nevéből adódóan valamilyen kiemelkedő közéleti, szakmai, vagy tudományos produktumot honorál az egyetem. Olyan eredményeket, amelyek nemcsak öregbítik a Pázmány hírnevét, hanem mind a hallgató, mind a közösség előmenetelét szolgálják. Legutóbb többek között például Ughy Szabina hallgató verseskötetét támogattuk ebből a keretből. Az önköltséges hallgatók pályázhatnak továbbá köztársasági ösztöndíjra, szakmai gyakorlati ösztöndíjra, valamint Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjra.

– Ön államilag támogatott hallgató volt?
– Igen, de ennek ellenére hétvégeken pincérként és pultosként dolgoztam, hogy előteremtsem a megélhetési költségeket. Ha akartam, se tudtam volna a szüleimet terhelni. Bár szombat-vasárnap úgy 12-16 órákat dolgoztam, e kereset még nem fedezte a kiadásokat, ezért kétmillió forint diákhitellel vágok neki az életnek.