Az Országgyűlés elnöke pénteken Kecskeméten a kuláküldözés áldozatainak emléket állító alkotás avatásán úgy fogalmazott: az egész magyar parasztságról emlékezünk meg a mai napon, mert a politikai hatalom elragadása, a polgári állam vezető rétegének likvidálása, kitelepítése után a kommunizmus célpontja minden szocialista országban a mezőgazdaságból, a földből élő ember volt.
A város főterén felállított emlékmű előtt az Országgyűlés elnöke emlékeztetett arra, hogy Rákosiék „a szovjettől kölcsönöztek egy szót”, és kuláknak bélyegezték azokat, akiket a felvilágosultan gondolkodó politikusok már a két háború között parasztpolgárnak neveztek. A kommunizmus működtetői és haszonélvezői elkobozták a becsületet, kisöpörték a hagyományt, begyűjtötték az erkölcs parancsait, az embereknek pedig meghagyták a kiszolgáltatottságot, a bizalmatlanságot és az egyéni menekülő pályákat – tette hozzá.
„Nem könnyen kiigazítható kisiklás”
Kövér László szerint ezen az emléknapon nem kerülhető meg a kérdés: miért nem látjuk még mindig mindannyian a kommunizmus valódi arcát? Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a kommunizmus emberiség elleni bűne „nem a véletlen műve, nem egyszerű műhiba, nem is könnyen kiigazítható kisiklás volt”. A terror, a megfélemlítés, a közösségek elleni gyűlöletkeltés és a tömeggyilkosságok „az ideológia lényegéből, annak velejéből következtek” – tette hozzá.
„Mindent a helyére kell rakni”
A szembenézés napja arra kötelez tehát valamennyiünket, hogy soha ne feledjük: a hazugságra és megfélemlítésre alapozott, az embereket szegénységbe taszító, néhány kiváltságosnak pedig korlátlan hatalmat és jólétet biztosító rendszer létezett - mondta.
Kövér László emlékeztetett a 2010-es országgyűlési választásokra, amikor „fényes győzelmet” aratott a jelenlegi kormányzó többség, lezárták a „nemzetsorvasztók korszakát”, nekifoghattak hazánk felvirágoztatásának, újraindulhat az építkezés, „de a munka még koránt sem ért véget”. „Mindent a helyére kell rakni, mert a rosszul elrendezett múlt el sem megy, a megíratlan idő pedig ködszerűen üli meg a lelkeket” – fogalmazott a szónok.
Rákosi Mátyás, Sztálin „legjobb magyar tanítványa” tízezreket semmizett ki és száműzött kényszermunkatáborokba, akiket kulákként bélyegzett meg a rendszer. Az osztályharc élesedésével, 1946-tól kezdődően gyakorlatilag bárkire rá lehetett nyomni a billogot, aki a kommunisták szemében szálka volt. A parasztság folyamatos zaklatásának az eszköze az ÁVH volt, elég volt egy hernyó a fán vagy a szántás nem megfelelő mélysége, s máris „padlássöpréssel”, börtönnel vagy internálással lehetett sújtani az illetőt és családját. Természetesen a propagandagépezet a parasztság felszabadításaként állította be a kommunisták rémtetteit: „Hogy mezőgazdaságunk elmaradottságát megszüntessük, falvaink és tanyáink életét magasabb szintre emeljük, hogy véget vessünk a nagygazda kulákok kizsákmányolásának, hogy dolgozó parasztságunk gazdasági felszabadulását és társadalmi felemelkedését teljessé tegyük, új úton kell továbbhaladnunk” – fogalmazott Erdei Ferenc, a Nemzeti Parasztpárt főtitkára.
Kulákmentes szövetkezetet
Az Országgyűlés idén március 26-án nyilvánította június 29-ét a kuláküldözés áldozatainak emléknapjává. Varga László kecskeméti országgyűlési képviselő kereszténydemokrata politikus indítványát 345 igen és 7 nem szavazattal, 1 tartózkodás mellett hagyták jóvá. A határozatban a parlament elítélte a magyar középparasztságnak a kommunista diktatúra idején történt kegyetlen üldöztetését és megkülönböztetését. Emellett javasolta: a kuláküldözésről rendszeresen, méltó módon emlékezzenek meg, hogy a fiatal nemzedékek megismerhessék a középparaszti réteg egykori szenvedését.
Rákosi Mátyás 1948. augusztus 20-án, Kecskeméten elmondott beszédében hirdette meg a kuláküldözést. A következő öt évben a magyar középparaszti osztály, az a társadalmi réteg, amelynek szorgalmas munkája Kecskemétet „hírös” várossá tette, és amely a hazai települések megtartó ereje volt, gyakorlatilag megsemmisült.
E kettős kecskeméti vonatkozás késztette a Kecskeméti Református Ifjúsági Egyesületet arra, hogy kezdeményezze egy, a magyar gazdák emlékét megőrző alkotás felállítását. Az emlékmű Szemők Zsuzsa Kecskeméten élő szobrászművész alkotása, amelyet az egyesület a város támogatásából és közadakozásból állított fel.
