Már látszanak az egykulcsos adó eredményei

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Egészségügy, riói környezetvédelmi konferencia, uniós tagság, adórendszer, jövő évi költségvetés – ezekről vitáztak a képviselők napirend előtt.

WL
2012. 06. 18. 15:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Hat, a kormány által beterjesztett törvényjavaslattal egészítette ki e heti napirendjét a parlament, így a képviselők kedden, illetve szerdán tárgyalhatnak többek között az igazságügyi és a szociális tárgyú törvénymódosításokról, valamint a vízgazdálkodási és a szőlőtermesztési szabályok megváltoztatásáról.

A parlament azzal is egyetértett, hogy már hétfőn megkezdődjön a Nemzeti Kulturális Alapról (NKA) szóló törvény módosításának vitája. Ez létrehozná a szervezeten belül az alelnöki pozíciót, amelyet az NKA eddigi elnöke, L. Simon László töltene be, miután hétfőtől ő az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) kultúráért felelős államtitkára.

Jegybanktörvény

Visszavonta a kormány a jegybanktörvény módosítására tett javaslatát, jelentette be Kövér László házelnök. Mivel az indítványnak már a részletes vitáját is lefolytatták, ehhez a Ház beleegyezésére volt szükség, amelyet – négypárti egyetértéssel, a Jobbik tartózkodása mellett – meg is adott.

Varga Mihály, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az Európai Unióval folytatandó tárgyalások vezetője vasárnap közölte az MTI-vel, hogy a kormány a héten a parlament elé terjeszti a Magyar Nemzeti Bankról (MNB) szóló törvény módosítására tett új javaslatát, a régit pedig visszavonja. Tájékoztatása szerint az új indítvány azokat a főbb változtatásokat vezeti majd át az MNB-törvényen, amelyeket a kormány, a jegybank, az Európai Bizottság, az IMF és az Európai Központi Bank által működtetett szakértői csoport alakított ki.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.