Így lehetünk csak sikeresek

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A sok átalakítás azért történik, hogy Magyarország meg tudja tartani a fiatal embereket, tehetségeket – mondta Balog Zoltán.

WA
2012. 09. 02. 14:59

A 334. tanévet nyitották meg

Az iskola tanévnyitó ünnepségét a református templomban tartották, az istentiszteleten Szabó István dunamelléki református püspök szolgált, aki emlékeztetett arra, hogy a Baksay Sándor Református Gimnázium húsz évvel ezelőtt került vissza az egyházhoz. A jelenleg 8600 lakosú kisváros református középiskolájában a 334. tanévet nyitották meg vasárnap. Az egyháztól 1948-ban vették el az intézményt, melyet 1992-ben kapott vissza. Az átvételkor 304 fős gimnázium 2000-ben általános iskolával bővült, ma már közel 700 diák jár az intézménybe.

Évnyitók határon innen és túl

Az iskola a gyereknevelés temploma, az iskolákat „vissza kell kanyarítani” arra a pályára, amelyen a munkára készítik fel a fiatalokat – jelentette ki Hoffmann Rózsa a Borsod megyei Harsány általános iskolájának tanévnyitóján pénteken. Több felvidéki magyar pedagógusszervezet tartott országos tanévnyitó ünnepséget szombaton Galántán a Szent István római katolikus plébániatemplomban. A tanévnyitón ünnepi beszédet mondott a magyar oktatási államtitkár is.

Hoffmann a csütörtöki országos tanévnyitón arról beszélt, a most induló tanévben megkezdődik a külső szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet visszaállításának előkészítése is. Az új rendszer 2013-tól a pedagógus-életpályamodellel együtt már „teljes üzemmódban” működik majd. Hoffmann a tanév feladatai közé sorolta a közösségi munkára való felkészülést. Bár a törvény ezt csak 2016-tól teszi az érettségi feltételévé, de „bölcsen teszi az az iskola, amelyik már ráhangolódik a programra” – jelentette ki. Pénteken Harsány általános iskolájának tanévnyitóján kijelentette: a mostani tanév mindehhez meghozza a hatályos jogszabályi feltételeit, és „innentől fogva a pedagógus olyan köztiszteletben örvendő ember, akit bántani, szidalmazni nem szabad”.

Tudjon meg többet a közoktatást érintő változásokról!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.