A Semmelweis Egyetem idei, 243. tanévét új rektor, a július elsején hivatalába lépett Szél Ágoston nyitotta meg. Az új rektor beszédében kiemelte: nagy űrt hagynak maguk után azok a rezidensek, akik távoznak, különösen azok, akik később sem térnek vissza. Ezért az egyetem hallgatóinak Szél Ágoston azt mondta: reméli, hogy végzésük után Magyarországon találják meg helyüket.
Az idén több mint 3400 új hallgató kezdi meg tanulmányait az egyetem hat karán, közülük több mint 700-an külföldiek. Maximális kapacitással indul a tanév, az egyetem osztatlan képzésekre jelentősen több hallgatót vesz fel, mint az elmúlt tíz évben bármikor.
A vasárnapi tanévnyitó rendezvényen több nagykövetség, közük az olasz, az iráni és az izraeli nagykövetség, a józsefvárosi és a ferencvárosi önkormányzat is képviseltette magát. Az ünnepségen mások mellett Tulassay Tivadar, az egyetem előző rektora, valamint Réthelyi Miklós volt erőforrás-miniszter is részt vett.
Évnyitók határon innen és túl
Az iskola a gyereknevelés temploma, az iskolákat „vissza kell kanyarítani” arra a pályára, amelyen a munkára készítik fel a fiatalokat – jelentette ki Hoffmann Rózsa a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Harsány általános iskolájának tanévnyitóján pénteken. Több felvidéki magyar pedagógusszervezet tartott országos tanévnyitó ünnepséget szombaton Galántán a Szent István római katolikus plébániatemplomban. A tanévnyitón ünnepi beszédet mondott a magyar oktatási államtitkár is.
Hoffmann a csütörtöki országos tanévnyitón arról beszélt, a most induló tanévben megkezdődik a külső szakmai ellenőrzés, a tanfelügyelet visszaállításának előkészítése is. Az új rendszer 2013-tól a pedagógus-életpályamodellel együtt már „teljes üzemmódban” működik majd. Hoffmann a tanév feladatai közé sorolta a közösségi munkára való felkészülést. Bár a törvény ezt csak 2016-tól teszi az érettségi feltételévé, de „bölcsen teszi az az iskola, amelyik már ráhangolódik a programra” – jelentette ki. Pénteken Harsány általános iskolájának tanévnyitóján kijelentette: a mostani tanév mindehhez meghozza a hatályos jogszabályi feltételeit, és „innentől fogva a pedagógus olyan köztiszteletben örvendő ember, akit bántani, szidalmazni nem szabad”.
Tudjon meg többet a közoktatást érintő változásokról!

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!