Redőnyzengető flashmobon ünnepelte a népköztársaságot az MSZP

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Szélsőbaloldali szervezetekkel emlékezett a népköztársaság 94 évvel ezelőtti kikiáltására és Károlyi Mihályra az MSZP.

Tompos Ádám
2012. 11. 16. 19:22

Politikai Captain Planet

Kónya Péter egyfajta politikai Captain Planetként penderült a szocialisták színpadára, arról beszélt ugyanis, hogy egy 21. századi európai polgár életének négy alapeleme van: a föld, a levegő, a víz és a demokrácia, amelyek közül „Orbán Viktor és bandája” el akarja venni a demokráciát, és „ha nem állítjuk meg őket, akkor elveszik a gazdáktól a földet, az emberektől pedig a levegőt és a vizet is”. Kónyát egyébként a Szolidaritás elnökeként mutatták be, ám ő ravaszul becsempészte új mozgalma nevét is mondandójába: együtt 2014-ben elküldjük őket. Horváth Csaba budapesti MSZP-elnök az „apátia és a szorongás” ellen szónokolt, biztosítva hallgatóságát, hogy november 16-ról akkor is meg fognak emlékezni, ha két év múlva a „demokrácia kerül kormányra”.Az MSZP tüntetéséről a rendezvény végén többen átvonultak a Gellért Szálló elé. Ott ugyanis a Jobbik emlékezett meg Horthy Miklós bevonulásáról, az anarchisták, szélsőbaloldaliak és szocialista szimpatizánsok pedig ellentüntetést jelentettek be. Rendbontás nem történt, egymást hergelték csak a 47-es villamostól és a politikai középtől jobbra és balra állók.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.