Teával várták a tüntető Gyurcsányékat

Demonstrációt tartott a Demokratikus Koalíció a köztársasági elnök budai hivatala előtt.

TK
2012. 11. 28. 20:16
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyurcsány Ferenc, a párt elnöke arra kérte az államfőt, hogy ne viselkedjen pártpolitikusként, forduljon az Alkotmánybírósághoz. A volt kormányfő úgy fogalmazott: „Köztársasági elnök úr, a demokraták számítanak önre!”

Áder Jánosnak őrködnie kell az állampolgári jogok és a demokratikus berendezkedés felett – hangoztatta. Azt mondta, az államfő tisztességére, hivatali esküjére apellálnak, és arra, hogy korábban közölte, az Ab-hoz fordul, ha kétség támad benne bármely törvény alkotmányosságáról.


A DK alelnöke, Molnár Csaba eközben petíciót adott át Haszonicsné Ádám Máriának, a Köztársasági Elnöki Hivatal főigazgatójának. Ebben egyebek mellett a választójog előzetes feliratkozáshoz kötése, a regisztráció szabályai és a pártok kampánylehetőségeinek korlátozása miatt kérik Áder Jánost, hogy ne írja alá a választási eljárási törvényt. A jogszabály érvelésük szerint az alaptörvénnyel, az Európai Unió alapjogi chartájával és az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával is ellentétes, mivel szükségtelenül korlátozza a választójogot.

Gyurcsány Ferenc a tüntetésen arról beszélt, hogy az új szabályok csalásokra adnak lehetőséget, a választások szabadságát veszélyeztetik, ezáltal azt is, hogy a kormányváltás és azzal együtt az ország számára szükséges változások megtörténhessenek. Véleménye szerint az előzetes regisztráció bevezetése azért is káros, mert a választási részvétel csökkenését okozza, ezzel kisebbíti a következő kormány legitimációját, erejét.


A tüntetés előtt az elnöki hivatal teát osztott a résztvevőknek. A Sándor-palota oldalában található Szent György teret megtöltő demonstrálók közül sokan fáklyát tartottak a kezükben, többen pedig „János, ne légy (k)áder” feliratú táblával üzentek az államfőnek.

Kedden az MSZP is petíciót juttatott el Áder Jánoshoz a választási eljárási törvény megvétózását kérve. Az alaptörvény szerint a jogszabályt az Országgyűlés elnökének öt napon belül kell elküldenie a köztársasági elnöknek – a parlamenti honlapon fellelhető adatok szerint ez szerda estig nem történt meg –, az államfőnek ugyancsak öt napja van aláírni és elrendelni a kihirdetését, vagy alkotmánybírósági vizsgálatot kezdeményezni.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.