Közzétették a kötelező nyugdíjazás részletszabályait

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A kormányzati honlapon közzétett videointerjúban ismerteti a kabinet a közszférában dolgozók kötelező nyugdíjazásának részletszabályait.

TK
2013. 01. 10. 21:52

A kormányzati honlapon elérhető életrajzok adatai szerint a tárcavezetők között két érintett lehet, az 1944-es születésű Martonyi János külügyminiszter és az 1948-as Pintér Sándor, a belügyi tárca vezetője. Az államtitkárok közül pedig mások mellett Fónagy János, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium parlamenti államtitkára, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára és Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár lehet érintett.

Más a jogi helyzetük a közigazgatási és a helyettes államtitkároknak, akik szakmai vezetőként kormányzati szolgálati jogviszonyban állnak, vagyis rájuk vonatkozik a kötelező nyugdíjazás szabálya, amely alól természetesen ők is kaphatnak felmentést egyedi kormányengedéllyel – ismertette a Kormányszóvivői Iroda.

Külügyminisztérium

Szintén a kormányzati honlapon elérhető adatok szerint a közigazgatási államtitkárok közül Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára tavaly töltötte be 62. életévét, ezt az idén eléri Nagy Róza, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára is. Fodor Lajosról, a honvédelmi tárca közigazgatási államtitkáráról a Nol.hu csütörtökön azt írta, az államtitkár február elsejével távozik a minisztériumtól az új nyugdíjszabályozás előírásai miatt.

Az MTI megkeresésére a Külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője, Kaleta Gábor azt közölte, hogy Bába Iván közigazgatási államtitkár január végéig hozza meg döntését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.