Például a hátrányos megkülönböztetés tilalmáról szóló részt is szó szerint átvették a Petrétei-féle tervezetből, ám annak utolsó, vastag betűvel tördelt (tehát kulcsfontosságú) utolsó tagmondatát kihagyták: eszerint olyankor tilos a különbségtétel faj, bőrszín, nem, nyelv, vallás vagy egyéb szempont szerint, „ha annak tárgyilagos mérlegelés szerint nincs ésszerű indoka”. Bajnaiék szinte szó szerint átvették a pozitív diszkriminációs kitételt is: „Nem minősül hátrányos megkülönböztetésnek, ha a személyek [Petréteinél: jogalanyok] meghatározott csoportját az alapvető jogok érvényesülése vagy az esélyegyenlőtlenség csökkentése [Petréteinél: felszámolása] érdekében részesítik előnyben.”
Ugyanakkor meglepő, hogy Bajnaiék tervezetéből olyan alapvető tények kimaradtak, mint hogy hazánk hivatalos nyelve a magyar, vagy hogy melyek Magyarország nemzeti ünnepei. A szöveg készítői nem tartották fontosnak a képmáshoz és a hangfelvételhez való jogot, ugyanis ezeket is kihagyták a tervezetből. Jelzésértékű, hogy Bajnaiék koncepciójában egyetlenegyszer sem szerepel az a szó, hogy egyház, ehelyett a vallási közösség kifejezést használják. Petrétei tervezetében még az állt: „Az állam elismeri és biztosítja az egyházak függetlenségét és önállóságát”, ám az Együtt 2014 anyagából ez kimaradt.
A Magyar Nemzet megkeresésére ifjabb Lomnici Zoltán alkotmányjogász a lapnak elmondta: ő is számos átfedést talált a két koncepció között, egyes szövegrészeket pedig apró módosításokkal a ’49-es alkotmányból emelhettek át. A szakértő megítélése szerint a Petrétei-féle joganyag szakmai szemmel igényesebbnek tűnik, mint az Együtt 2014 tervezete. Ifjabb Lomnici Zoltán megemlítette: mindössze hat olyan részt talált ez utóbbiban, amely idehaza újdonságnak mondható. Az első az azonos neműek kapcsolatát védő rész. Eszerint „az állam az azonos nemű, nagykorú személyek tartós életközösségét törvényben meghatározott formában védelemben részesíti”.
A teljes cikket a Magyar Nemzet keddi számában olvashatja.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!