Az önkormányzati törvényről folyt a vita

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A helyhatóságok törvényességi felügyeletének pontosítását célozza az önkormányzati törvény módosítása, amelynek általános vitájával folytatta munkáját az Országgyűlés kedden.

NT
2013. 02. 12. 13:58

„Csökken az önállóság”

Emellett az MSZP szerint csökkent az alkotmányos garancia az önkormányzati jogok védelmére, valamint a települési öngondoskodás túlzott erősítésével lényegében az emberek iránti állami felelősség lesz kisebb, ugyanakkor a gazdálkodás önállóságát jelentős mértékben csökkenti, hogy megszűnt az önkormányzati vagyon önálló jellege és a jelentős részét államosították. Varga Zoltán leszögezte: a kormány által lefolytatott átalakításokkal a magyar közigazgatás nem lett jobb, nem lett hatékonyabb, és nem lett olcsóbb sem, viszont az elmúlt évek jogalkotásának hatására az önkormányzati autonómia jelentősen csökkent, és romlott a közszolgáltatások minősége is.

Kétperces felszólalásokból álló vita alakult ki a képviselők között az önkormányzatok szerepéről, helyzetéről.
Apáti István jobbikos képviselő úgy véli: MSZP-nek és a Fidesznek is a megvan a felelőssége az önkormányzatok mostani helyzetében. „Egyik kutya, másik eb” – fogalmazott.

Az MSZP-s Káli Sándor, Miskolc volt polgármestere arról beszélt, hogy az önálló városvezetők ideje lejárt, szerinte ugyanis a Fidesz olyan rendszert talált ki, amelyben csak „főbólintójánosokra” van szükség. Kifogásolta, hogy az önkormányzatoktól elvették az iskolákat, egészségügyi intézményeket.

Az elmúlt húsz évben az állam folyamatosan lopakodott

A fideszes Kiss Attila erre reagálva erős túlzásnak nevezte, hogy a polgármesterekből bólogatójánosok lesznek, hogy nem lesz feladata a városvezetőnek. A fideszes Rácz Róbert pedig úgy véli: az állam és az önkormányzatok között húsz éve kialakult feladatmegosztás mára már nem működőképes. Szerinte az elmúlt két évtizedben az állam folyamatosan lopakodott kifelé ebből a rendszerből, most viszont végre tiszta vizet öntenek a pohárba, és meghatározzák az állam és az önkormányzat feladatait.

Az MSZP-s Nemény András a megyék szerepének kiüresítését vetette a kormány szemére, szerinte a megyéknek a jövőkben valóban fejlesztési szerepet lehetne adni. A fideszes Babák Mihály azt hangsúlyozta, hogy most kell helyretenni azt a kaotikus állapotot, amely hosszú évek alatt előállt. Úgy vélekedett, talán a szocialistáknak lelkiismeret-furdalásuk van, amiért ezt nem tették meg nyolc év alatt. Frakciótársa, Vígh László szintén az állam és az önkormányzat feladatainak szétválasztása mellett érvelt, szerinte a települések így tudnak igazán tervezni.

 

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.