Szabó István több száz résztvevő, köztük a helyi iskolák képviseletében érkezett fiatalok előtt idézte fel az ipari katasztrófát és ökológiai hatásait. Emlékeztetett arra, hogy Szolnokot a cianidos anyag a szakembereknek köszönhetően már felhígulva érte el február 9-én.
„Ma is elismerés illeti a vízügyeseket, akiknek nemcsak a tudásuk, de a szívük is a helyén volt a nehéz napok során – fogalmazott. – Az ő áldozatos munkájuknak tudható be, hogy a mintegy 40 kilométer hosszú szennyezéscsóvától a Tisza mellékfolyóit és ártereit sikerült megmenteni.” Szavai szerint a 13 évvel ezelőtt történtekre a Tisza élővilágának emléknapján azért is fontos emlékeznünk, mert a környezetet védve saját jövőnket biztosítjuk.
A megengedett mennyiség háromszázszorosa volt a vízben
Az eseményen Horváth Béla, a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság műszaki igazgatóhelyettese elmondta: amikor a szennyezés átlépte a magyar határt, a ciánmennyiség még mindig több mint háromszázszorosa volt a megengedettnek. A vízügyi szakma mozgástere meglehetősen szűkre volt szabva, mert ugyan laboratóriumi körülmények között semlegesíthetők az anyagok, természetes viszonyok között viszont elképzelhetetlen. Végül a két tiszai vízlépcső működtetésével, valamint a csatornák és hullámterek lezárásával sikerült a lehető legnagyobb mértékben felhígítani és szabályozottan kormányozni a szennyezést. A következményekre máig csak becsült adatok vannak, ám annyi bizonyos, hogy a katasztrófát követő, a Tiszán eddig példátlan méretű árhullám segítette a folyó regenerálódását és az élővilág visszatelepülését.
Máig nem történt meg az elszámolás
Nagybányán 2000. január 30-án szakadt át az aranymosást végző Aurul bányaipari vállalat ipari derítőjének gátja. A becslések szerint 100 ezer köbméter cianid- és nehézfémtartalmú szennyvíz zúdult a Lápos folyóba, majd ezen keresztül a Szamosba és a Tiszába. A cián koncentrációja az utóbbi két folyó összefolyásánál a megengedett érték 135-szöröse volt, és még Szegednél is 15-szörösével haladta meg a határértéket.
A Tiszán tizenkét nap alatt levonuló méreg több száz tonna hallal együtt elpusztította a folyó élővilágát, amely csak három-négy év múlva heverte ki a katasztrófát. A part menti települések is veszélybe kerültek, különösen Szolnok, miután az ivóvizéül szolgáló nyersvizet a Tiszából nyeri. Egy független angliai intézet, a WrC összesítése az ökológiai károkat 65 millió dollárban határozta meg, az egyéb károkat pedig csaknem 39 millió dollárban.
Magyarország a ciánszennyezés miatt csaknem 30 milliárd forint kártérítést követel, de a román állam az időközben megszűnt bányaipari cégre hárította a felelősséget. A magyar bíróság pedig hiába mondta ki a jogutód Transgold SA vétkességét, ezt a céget is felszámolták, így nincs kin behajtani az összeget.
Az Országgyűlés február elsejét a 2000 júniusában hozott határozatával nyilvánította a Tisza élővilágának emléknapjává.
