Schmidt: Nem élhetünk tovább az örökös csúsztatás légkörében

Schmidt Mária szerint nem élhetünk tovább az örökös csúsztatás légkörében, amikor végre lehetőségünk van arra, hogy tisztázzuk a múltat.

Schmidt Mária elmondta: 1950 szeptemberében a szalézi rend működését felfüggesztették, így tagjai szétszéledtek, sorsuk, életük alakulását azonban az államvédelem lankadatlan figyelme kísérte a továbbiakban is. A főigazgató utalt arra, hogy Sándor István bár előzetesen értesült várható letartóztatásáról, mégis úgy döntött: vállalja sorsát. Halálra ítélték, és 1953. június 8-án kivégezték.

A történész úgy vélekedett: a szalézi szerzetes tragikus sorsának megértése az életet igenlők számára talán bonyolult, „vállalásának átérzése a maga felfoghatatlanságában ugyanakkor tiszteletet és elismerést vált ki, bátorságát, bajtársiasságát csak csodálni lehet. Talán még irigyelni is.”

Hangsúlyozta: tenni kell azért, hogy ne maradjon többé rejtve Sándor István halála és annak üzenete, mert sorsa „mára olyan áldássá vált számunkra, amelyre építkezhetünk, mártíromságára támaszkodhatunk”. Kitért arra: a vallásos embert egy teljes világ választotta el az istentagadó kommunizmustól, „és mert a kommunizmus saját világnézetét kötelező érvényűnek tekintette, mindazok, akik ezt visszautasították, veszélyes, elpusztítandó ellenségeknek számítottak”.

Schmidt Mária felidézte, hogy az 1945-ös földreformmal az egyházak anyagi függetlensége megszűnt, a politikailag aktív, illetve a rendszer számára kínos tevékenységet végző papok ellen pedig koncepciós pereket indítottak. 1946-ban halálra ítélték Kiss Szaléz ferences szerzetest, 1948. december 26-án pedig letartóztatták Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket, és a következő év elején életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Ábrahám Béla, a szalézi rend magyarországi tartományfőnöke az emlékülésen kiemelte: „a legnagyobb reménnyel beszélhetünk Sándor István boldoggá avatásáról”, az ehhez szükséges iratok már a pápa asztalán vannak. Megjegyezte, nem csak egyházi ügy Sándor István, „az egyszerű, de lelkileg gazdag fiatalember” boldoggá avatása. Emlékeztetett arra, a fiatal szerzetest 60 éve végezték ki, jövőre lenne százéves.

Rámutatott, Sándor István olyan szalézi szerzetes volt, akit a legkisebb gyermek sorsa is érdekelt, tőle megtanulható, „hogyan lehet egy életre szólóan segíteni valakin”, az egyszerűsége pedig azt üzeni a mai fiataloknak, hogy nincs elveszett élet.

Pierluigi Cameroni egyetemes posztulátor az előadásában szólt arról: 2006-ban kezdődött és 2007-ben fejeződött be Sándor István boldoggá avatásának egyházmegyei eljárása, ez idő alatt számos tanút hallgattak meg. Ennek folytatásaként 2008-ban kezdődött a szentszéki eljárás, amelynek eredményeként végül a bíborosok kollégiumának döntése január 15-én született meg.

A boldoggá avatási eljárás kései elindításának egyik okaként említette, hogy a kor eseményei után nem volt könnyű felkutatni a Sándor Istvánról szóló emlékeket. A posztulátor felmutatta az emlékülés résztvevőinek a Sándor István szentszéki eljárásáról szóló úgynevezett pozíciót, elmondása szerint ez a vaskos kötet tartalmazza a történészi és a teológiai bizottság, valamint a bíborosok kollégiumának dokumentumait.

Az egyetemes posztulátor szólt arról, hogy a Sándor Istvánra mért halálos ítéletet csak 1994-ben semmisítették meg. Hozzáfűzte: félelemmel telt légkörben zajlott a Sándor István és társai elleni peres eljárás, amelynek során erőszakkal csikarták ki a vallomásokat.

Kahler Frigyes jogtörténész arról beszélt, a kommunista állami erőszakszervezet célja az volt, hogy a neki nem tetsző osztályokat likvidálja, s ez emlékeztet a náci ideológiára, amely faji alapon tűzte ki ugyanezt. A koncepciós perekben sokszor megalapozatlan tényállás alapján ítélkeztek, máskor pedig volt a büntetőeljárásban némi valóságelem, amelyet elferdítettek.

Mint mondta, a szovjet mintára indított perekben hitelt érdemlő bizonyíték nélkül ítélhettek el bárkit, az egyetlen bizonyíték a beismerő vallomás volt. Ezekben a perekben nem a bíróságon, hanem a nyomozati szakaszban történtek domináltak – jegyezte meg.

Elmondása szerint a koncepciós perek egyik fajtájában, az úgynevezett látványperekben a nyilvánosság „megkoreografált volt”, a titkos pereket pedig ugyan zártan tárgyalták, de a pártállam tudatosan szivárogtatott ki részleteket. A diktatúrában el lehetett ítélni valakit hivatalosan akkor is, ha nem tett semmi jogelleneset – állapította meg Kahler Frigyes. Hozzátette: az 1956-os forradalom és szabadságharc idején megtorpantak ugyan a koncepciós perek, de a Kádár-rendszerben egyházi vonalon még évtizedekig folytatódtak.

Az eseményen megjelent mások mellett Alberto Bottari de Castello érsek, az Apostoli Szentszék magyarországi nunciusa. A rendezvényen bemutatták Dér András Isten szolgája, Sándor István című kisjátékfilmjét, amelyet nagypéntek délután a Magyar Televízió is sugároz majd. Ezenkívül személyes emlékeikről pódiumbeszélgetést tartottak Havasi Józseffel, a szalézi rend rendszerváltáskori tartományfőnökével és Bíró Lóránt szalézi szerzetessel.