Kihirdették az alaptörvény negyedik módosítását

Áder János köztársasági elnök aláírásával hétfőn megjelent a Magyar Közlönyben az alaptörvény negyedik módosítása.

WL
2013. 03. 25. 20:05
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Országgyűlés március 11-én fogadta el a tavaly év eleje óta hatályos alaptörvény eddigi legátfogóbb, 22 cikkből álló változtatását. Az alkotmány kibővítését a kormánypártok mellett három korábban jobbikos, jelenleg független képviselő szavazta meg, míg a Jobbik-frakció tartózkodott, az LMP pedig nemmel voksolt. Az MSZP és a Demokratikus Koalíció nem voltak jelen a szavazáson, míg a Párbeszéd Magyarországért független képviselői transzparensekkel tiltakoztak a voksoláson.

A módosítás ellen korábban több alkalommal utcai tüntetéseken tiltakoztak civil szervezetek, amelyek a jogállamiságot sértőnek nevezték a változtatásokat és arra kérték az államfőt, hogy ne írja alá az indítványt. A kormány szerint viszont az alkotmánymódosítás megfelel az uniós normáknak.

Áder János két nappal a parlamenti szavazás után televíziós beszédében közölte, aláírja az alkotmánymódosítást. „Egyértelmű alkotmányos kötelezettségem, hogy az alkotmánymódosítást aláírjam és kihirdessem. Függetlenül attól, hogy a módosítás kinek az ízlésével találkozik, és függetlenül attól, hogy ez tetszik-e nekem, vagy sem” – fogalmazott a köztársasági elnök az M1 Híradójában.

Konkrétumok nélkül vádaskodnak az alaptörvény módosítását bírálók, az egyetlen céljuk, hogy hangoztassák: Magyarországon diktatúra van – mondta a Hír TV Kontraszt című műsorában vasárnap este a fideszes Szájer József. Gulyás Gergely pedig azt nyilatkozta a köztévében, hogy az EU baloldali és liberális pártjai a következő egy évben folyamatosan megpróbálnak majd beavatkozni a magyarországi belpolitikába, hogy így próbálják meg hatalomra juttatni magyarországi társaikat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.