Gyurcsányék a nagyvállalatokért aggódnak

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz sikernek, a KDNP elégtételnek, az MSZP jó hírnek, az LMP lehetőségnek, a DK névleges állapotnak tartja, hogy Magyarország kikerült a túlzottdeficit-eljárás alól, az E14–PM kegyetlenségről, a Jobbik valódi gazdaságpolitikai fordulatról beszél.

MNO
2013. 05. 29. 16:58

Arra a kérdésre, hogy – miután a szocialista kormányok a megszorítások ellenére sem tudták 3 százalék alá szorítani a költségvetési hiányt – gratulál-e az Orbán-kormánynak a teljesítményéhez, Szanyi Tibor úgy felelt: az embereknek gratulál, „amiért kibírták”. Vitatta egyúttal, hogy akár a Gyurcsány-, akár a Bajnai-kormány ezermilliárdos nagyságrendű megszorítást hajtott végre. Az MTI kérdésére arról is beszélt: a szocialisták a bank- és a különadók csökkentése, illetve kivezetése mellett is lehetségesnek tartják a hiány 3 százalék alatt tartását. Ehhez véleménye szerint elsősorban a gazdasági növekedés beindítása, a beruházások élénkítése és a spekulatív tranzakciók megadóztatása szükséges.

Az LMP szerint a túlzottdeficit-eljárás megszüntetése lehetőséget ad arra, hogy a kormányzat szakítson a megszorítások 25 éve zajló politikájával. Schiffer András, az LMP Brüsszelben tartózkodó társelnöke az MTI-nek telefonon reagált a hírre. Hangsúlyozta, hogy az eljárás 2004-ben az Orbán- és a Medgyessy-kormányok felelőtlen költségvetési politikájának következtében indult, majd a Gyurcsány-, Bajnai és Orbán-kormányok „megszorító csomagjait kellett elszenvednie a magyar társadalomnak”. Schiffer úgy látja: semmilyen garancia nincs arra, hogy a kormány nem kezd el felelőtlenül költekezni a választási évben.

A DK álláspontja szerint az Európai Bizottság egyszerű mutatókon méri az államháztartás állapotát, és ezek a mutatók 3 százalék alatti hiányt mutatnak, csakhogy itt névleges egyensúlyról van szó, amely „leplezi a súlyosbodó feszültségeket”. Bauer Tamás úgy véli: a névleges egyensúly ára, hogy a kormány felélte hárommillió ember nyugdíjcélú megtakarításait, illetve hogy a kabinet olyan különadók kivetésével pótolta az egykulcsos adó révén kiesett bevételeket, amelyek a növekedésben kulcsszerepet játszó nagyvállalatokat terhelték. A DK úgy véli, a névleges egyensúly ára az is, hogy a kormány olyan jóléti kiadások megnyirbálásával csökkentette a kiadásokat, amelyek veszélybe sodorták az oktatást, az egészségügyet, a munkanélküliek és a rokkantak ellátását. Ez már ma is súlyosan veszélyezteti magyarok millióinak egészségét és a következő évtizedek Magyarországának felkészültségét a huszonegyedik század mind nehezebb kihívásaira.

Az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség véleménye szerint a magyarok emberfeletti teljesítménnyel viselték el azt „a kegyetlen és embertelen gazdaságpolitikát”, amelyre a kormánynak szüksége volt ahhoz, hogy kikerüljünk a túlzottdeficit-eljárás alól – mondta budapesti sajtótájékoztatóján Scheiring Gábor. A képviselő kijelentette: semmiféle okot nem látnak az ünneplésre, mert a kormányzati gazdaságpolitikáért a magyar emberek súlyos árat fizettek.

A Jobbik valódi fordulatot sürget

A Jobbik szerint indokolatlan a kormányzati sikerpropaganda, Volner János ezt azzal indokolja, hogy „egyre nagyobb méreteket ölt az elszegényedés, a fiatalok elvándorlása és a korrupció”. Szerinte a hazai kis- és középvállalkozói szektor továbbra is versenyhátrányban van a multikkal szemben, és e cégek sok esetben pusztán vegetálnak, ezért a radikális párt „valódi gazdaságpolitikai fordulatot sürget, melynek alapja a hazai feldolgozóipar, a felelős vízgazdálkodás, az újra beindított nyersanyag-kitermelés, a támogatott mezőgazdaság és a hazai turizmus”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.