Állami támogatás: az úszókhoz kerül a legtöbb pénz

Az elmúlt időszakban, így a Barcelonában rendezett vizes-vb-n is hatalmas sikereket elért úszóink jutnak a legnagyobb támogatáshoz.

NT
2013. 08. 12. 19:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Magyar Közlöny hétfői számában megjelent határozat szerint a legtöbb pénzt a barcelonai vizes-vb-ről is több érmet  hazaszállító úszóinkat és edzőiket is tömörítő Magyar Úszó Szövetség (736,5 millió), míg a legkevesebbet – 43,7 millió forintot – a Magyar Asztalitenisz Szövetség kapja. A szövetségeknek nyújtott támogatási összegek magukban foglalják „a Magyar Olimpiai Bizottság által ellátott, a kiemelt edzők foglalkoztatásához kapcsolódó költségeket is”.

Az egyéb sportágakban a szakemberek foglalkoztatásának feladataihoz 88,6 millió forintot biztosít az állam. A július 1-jén bejelentett idei támogatásból a hétfőn közölt határozat szerint 4,278 milliárd forint jut sportlétesítmény-fejlesztésre.

A kormány összesen 8,695 milliárd forint egyszeri átcsoportosítását rendelte el a határozat szerint elszámolási és a fel nem használt rész tekintetében visszatérítési kötelezettséggel. A határozatban az áll: a kormány felhívja az emberi erőforrások miniszterét, hogy „a sportról szóló 2004. évi I. törvényben meghatározottak szerinti éves szakmai előrehaladási jelentések alapján a sportágfejlesztési koncepciók megvalósításának üteméről, és az ehhez kapcsolódó állami támogatások felhasználásáról rendszeresen adjon tájékoztatást a kormány részére”. Szintén a hétfői Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat, mely szerint a Magyar Sportcsillagok Ösztöndíj 2013. évi kifizetésére 61,2 millió forintot biztosít az állam. A kormány a július 1-jei bejelentés szerint a 2014-től 2020-ig tartó időszakban összesen 135 milliárd forintot biztosít a 16 kiemelt sportágnak.

 

Asztalitenisz, atlétika, birkózás, evezés, cselgáncs, kajak-kenu, kerékpársport, korcsolyasport, ökölvívás, öttusa,  röplabda, sportlövészet, tenisz, torna, úszás és vívás – ezek kiemelt sportként vannak definiálva hazánkban. Mellettük léteznek az úgynevezett látványcsapatsportágak – szám szerint öt: jégkorong, kosárlabda, labdarúgás, vízilabda, kézilabda –, amiket szintén kiemelt módon kezel a kabinet. Ezek esetében a vállalkozások a társasági- és osztalékadójukból (TAO) leírhatnak egy meghatározott, jelentős százalékot a maguk hasznára. Ezt a látványsportoknak, illetve azok utánpótlás-nevelésének a támogatására fordíthatják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.