– Hogyan emlékszik az argentin érsekre, aki azóta pápa lett?
– Nagyon különleges, hogy senki másnak a nevét és az arcát nem jegyeztem meg, csak az övét, pedig voltunk vagy huszonhárman. Ugyanis ő, amíg várakoztunk, mindenkinek bemutatkozott, igyekezett valamennyiünkkel kapcsolatot teremteni. Meg is jegyeztem azonnal a nevét. Úgy viselkedett, ahogy most is: nagyon barátságosan. Amikor megválasztották pápává, rögtön tudtam, hogy „ismerjük egymást”. Akkor fedeztem fel, hogy egy napon születtünk.
– Hogyan értékeli a pápa első hónapjait?
– Osztozom egyik-másik püspöktársam véleményében: lehet, hogy ötven-száz év múlva XVI. Benedek pápa könyveit fogják olvasni, nem a mostani pápa körleveleit, de hogy most erre a pápára van szükség, az biztos.
– Miért?
– Ferenc pápa meg tudja mutatni a világnak, hogy a kereszténység nem a múlthoz, hanem a jövőhöz tartozik. Manapság Európa hátramenetben van. Olyan álláspontot képvisel a kereszténységgel, a keresztény erkölcsökkel szemben, amelyet csak negatívnak mondhatunk. Az Európai Unió alkotmányában nem lehetett egy szó erejéig sem említést tenni a keresztény gyökerekről, csak a felvilágosodásról meg a görög–római hagyományokról, pedig a görög–római műveltséget a kereszténység őrizte meg, és a felvilágosodás alapeszméi, a szabadság, egyenlőség, testvériség is mind keresztény gyökerűek. Európát ma ultraliberális erkölcs jellemzi. Hangsúlyozom: ultraliberális, mert a liberális erkölcs és az ultraliberális erkölcs között annyi a különbség, mint a jól sózott és az elsózott leves között. Ég és föld. Az ultraliberális erkölcs Jézus Krisztust és a tízparancsolat Istenét nem fogadja el. Ennek következménye, hogy ami természetellenes, azt tartják természetesnek, és végeredményben feje tetejére áll az egész értékrend.
A teljes interjút a Magyar Nemzet hétfői számában olvashatja
