Mesterházynak PPP-ben még tetszett a stadionépítés

Az MSZP elnöke csak a korrupció melegágyának számító PPP-konstrukcióban építtetett volna stadionokat.

„Ez az első alkalom, amikor a kormány megfogalmaz egy olyan átfogó létesítményfejlesztési koncepciót, ami a magyar sportlétesítmény-helyzeten kíván hosszú távon és szisztematikus lépésekkel javítani. ( ) Első az olimpiai központok fejlesztése (...), a második pillér annak a bizonyos stadionrekonstrukciós programnak a befejezése és további stadionkorszerűsítési program elindítása, hiszen Magyarországon jelenleg nincs, és a stadionrekonstrukciós program lezárásával sem lesz UEFA-licences stadion. Elképzeléseink szerint nagyon fontos, hogy 3-4-5 ilyen stadionnal rendelkezzen Magyarország, ezzel ki tudjuk szolgálni a futball számára fontos létesítményeket."

Az idézett szöveg nem Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár parlamenti felszólalása. A fenti mondatok 2004. június 21-én hangzottak el Mesterházy Attila akkori sportállamtitkár szájából. Egy aprónak tűnő, de valóban kardinális különbség volt az akkori és a jelenlegi stadionépítési tervek között, a megvalósítás mikéntje: Mesterházyék a korrupció melegágyaként elhíresült PPP-beruházások keretein belül akarták felhúzni a stadionokat. Egyébként az MSZP szerdán is nekiment a stadionépítési programnak, vélhetően nem olvasták pártelnökük 2004-es nyilatkozatát.

A szocialista kormányok alatt borzasztóan népszerű volt ez a fajta konstrukció, 2002 és 2010 között a szocialisták 3000 milliárd forintos hosszú távú állami szerepvállalással körülbelül 100 PPP-nagyberuházást indítottak.

Ebben a konstrukcióban egyrészt látványosan lehetett új létesítményeket felhúzni, a választási sikerkampányban – emlékszünk, „dübörgő gazdaság" – felavatni, szalagokat átvágni, másrészt gátlástalanul lehetett a beruházásba bevont cégeken keresztül lopni az adófizetők pénzét.

Az ÁSZ már 2009-ben jelezte, hogy a PPP-k keretében veszélyesen elharapózott a korrupció, amelynek legérintettebb területei a nagy volumenű beszerzések; legnagyobbat az autópályákkal kapcsolatos PPP-beruházásokon lehetett szakítani – azóta nemzetközi vizsgálat indult például az M6-os autópálya ügyében is, ahol a gyanú szerint 2006-ban és 2007-ben a részt vevő cégek lepénzelték a beruházási pályázat döntéshozóit.

Továbbá az említett 3000 milliárd forint nem feltűnő módon, egyszerre tűnt el a költségvetésből, hanem a szerződések értelmében 15-20 év alatt, hosszú távon lett volna kifizetve. Magyarán a szocialista sikerkampány és mutyik számláját az Orbán-kormányra szerették volna áttolni. Így épült fel többek között 4 autópálya-szakasz, 54 oktatási intézmény, 34 sportlétesítmény és 2 börtön is.

A Fidesz már ellenzékben rámutatott arra – ahogy Kövér László 2006-ban fogalmazott –, hogy a PPP-program „az eladósítás és a lopás kombinált formája”. A párt többször próbálta kivizsgáltatni az ilyen konstrukcióban megkötött szerződéseket, például az új MTV-székház 70 milliárdjának ügyében 2009-ben sikerült feljelentést tennie, a felsőoktatási PPP-beruházások kapcsán viszont a szocialista kormány jogtalan módon megtagadta az adatszolgáltatást.

Orbán Viktor 2010-ben a gazdasági akcióterv keretében bejelentette, hogy a kormány minden ilyen jellegű szerződést felülvizsgáltat, hiszen egyértelmű volt, hogy a PPP-k során az államot tetemes károk érték, és az is világossá vált, hogy húsz évig fizetheti az ország a szocialista kormányok hagyatékát – nem egy projektnél 2010-re már milliárdos hátralékot halmoztak fel az érintett minisztériumok. Az Állami Számvevőszék 2010-es vizsgálata rámutatott, hogy a PPP „leginkább arra jó, hogy magáncégek állami segítséggel jussanak biztos bevételhez”. Ráadásul a projektek közös jellemzője volt, hogy a kockázatokat szinte mindig az állam viselte, a beruházó magáncégek minden esetben bőven a pénzüknél maradhattak.

Több felsőoktatási nagyberuházást már a ciklus első évében leállított a kormány – a kollégiumok építésénél például a sok szabálytalanság mellett a szerződések kétharmadában az sem volt tisztázva, hogy miután az adott cég évtizedekig használta a közintézmények épületeit, és biztos jövedelmet húzott az államtól, egyáltalán átadja-e köztulajdonba a létesítményeket.

Az Orbán-kormány 2011-ben és 2012-ben leállíttatta azokat a projekteket, amelyek bizonyítottan károkat okoztak az ország költségvetésének, és durván megsértették a közbeszerzési szabályzatot (magyarul korrupt volt a pályáztatás), a valóban szükséges beruházásoknál uniós vagy kormányzati forrásokkal váltják ki a magántőkét, például a Mesterházy által olyannyira szorgalmazott önkormányzati sportlétesítményeknél.

Azóta bebizonyosodott az is, hogy a szocialista időkkel ellentétben ma már az állam is elő tudja teremteni a megfelelő forrásokat, és nem csak PPP-ben, korrupcióból lehet építeni vagy felújítani a stadionokat.

Mesterházyék sűrűn hangoztatják, hogy mi mindenre költenének stadionépítések helyett, ha kormányra kerülnének, miközben az MSZP elnöke 2004-ben sportállamtitkárként még új stadionok, és egyéb sportlétesítmények építését javasolta. Épült is minden, műjégpályától diákotthonig – különös módon a két kormányzati ciklus vége felé, azaz a kampányidőszakban a legtöbb – az építkezések költségeit pedig a szocialista kormányzat ügyesen szétterítette 10-20 évre, a Magyarországon akkor újdonságnak számító PPP-beruházások keretében.