Orbán: Ehhez minden országnak joga van

Minden országnak joga van ahhoz, hogy az energiaszükségletét a saját maga által összeállított forrásokból nyerhesse.

TK
2013. 10. 14. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A visegrádi regionális szerveződést Magyarország, Csehszlovákia és Lengyelország hozta létre, hogy összehangoltan csatlakozzanak az európai egységhez.

Az első csúcstalálkozót 1991 februárjában Budapesten és Visegrádon rendezték meg, utalva a magyar, cseh és lengyel uralkodók 1335-ös visegrádi találkozójára. Antall József magyar kormányfő, Václav Havel csehszlovák és Lech Walesa lengyel államfő ekkor az együttműködés alapjait rögzítő nyilatkozatot írt alá. Azóta rendszeresen találkoznak az államfők, a kormányfők és egyes szakminiszterek.

Legutóbb júniusban, Varsóban tanácskoztak a visegrádi országok kormányfői. A csúcstalálkozón részt vett Abe Sinzó japán miniszterelnök is, aki közölte: a 2014-es évet a V4-országok és Japán közötti csere évének hirdetik meg.

Magyarország 2013. július 1-jén Lengyelországtól vette át a V4 elnöki tisztét, a pozíciót egy évig tölti be az ország.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.