Ki mer együtt emelkedni a cigányokkal?

Együtt emelkednek a cigányokkal – missziós papok, elszánt szociológusok, de példamutató romák is.

A tavaszi tematikus fotókiállítás legjobb alkotásai:

Interjú a könyv szerkesztőjével

A „Kiemelkedés: honnan, hogyan, hová?” folytató fejezet négy tanulmányból áll. Lukács-Németh Alexandra a számokat és a legalapvetőbb tudnivalókat tisztázza a cigányságról, de arra is választ keres, kit tekinthetünk egyáltalán cigánynak. Lukács Ágnes húsz cigány diplomással készített interjút, és górcső alá veszi a cigány sikerességet feldolgozó szakirodalmat, mert igenis van ilyen! A diplomásoktól tényfeltáró céllal egy igen pikáns dolgot is tudakol: milyen felelősséget éreznek a tanulást még nem a helyén kezelő cigányság iránt, illetve mit üzennek nekik? Az interjúalanyok megrázó őszinteséggel beszélnek a kisebbségi és többségi társadalom együttes felelősségéről. „Az előítéletek elleni egyetlen hatásos eszköz, hogy nem engedjük őket beigazolódni”, hangzik az egyik alany szájából a „cigányos életvitel” kritikája.

Péceli Melinda tanulmánya megy rá a vallásra, vallásos közösségre mint „kiemelő erőre”, először bemutatva a cigány vallásosság ismérveit, majd feltérképezve az egyes felekezetek cigánypasztorációs, illetve missziós tevékenységét. Ezt követően aztán tényleg a mélyre evez, személyesen megfigyelőként részt vett ugyanis egy VIII. kerületi csoport romamissziós tevékenységében, s egy cigány származású református lelkésznő mellé is „beült”. Később elutazott Ózdra egy kisegyház világát áttanulmányozni, illetve az ottani ferencesnők cigánymissziójába elmerülni. Drámai részleteket ír le, melyeket így összegez: „...a hit olyan döntéseket eredményezett ( ) cigány sorsokban, amelyek során normakövető, rendezett életet élő, felelős személyekké váltak azelőtt depressziós, szenvedélybeteg, normaszegő, kisebbrendűségi érzésben szenvedő cigány férfiak és nők. Azokban a közösségekben, ahol a vallási szocializációban a magyar és a cigány tagok nagyjából egy időben részesültek, a cigányság és a magyarság egymásra találását figyelhettük meg.” Tanulság fonákoldalon viszont az is, hogy az elöregedett falvakban így nem alakul ki olyan vallásosság, ahol együtt tud belenevelkedni „valamibe” cigány és magyar.

Harmadik fejezetében a könyv kicsit távolabb lép a vallásosságtól, a felnövekvő cigány fiatalok rétegződését kutatja. Itt már a valóságnak azt a szeletét boncolgatják a szerzők, hogyan kerül kettős présbe az a cigány, aki „akar is valamit az élettől”: miközben Gulyás Attila interjúalanya egy jogi szaklapot olvasgat egy kávézóban, radikális tüntetők rosszalló pillantásaival találkozik, s meg kell birkóznia a múlt közegének őt kitaszító magatartásával is.

Morauszki András azt próbálja számba venni, milyen kompetenciákban szenvednek hiányt a cigány általános iskolások (szövegértés), Lukács-Németh Alexandra második írásában ehhez csatlakozva pedig az Ifjúság 2008 projekt másodelemzését végzi el, amiből olyan dolgok is kiderülnek, hogy a 15 és 29 év közötti romák a többségi társadalomhoz képest mennyivel kevesebb négyzetméteren élnek, vagy mennyivel rosszabb minőségű otthonuk van. Az írásművek fontos felismerése, hogy az egymásra rakódó „hátrányok” átgyűrűznek a kulturális szférába is.

Összességében az olvasó rengeteg keserűséggel, megbántottsággal, rossz emlékkel találkozik, arról pedig már ne is beszéljünk, hogy sokan azért nem nyilatkoztak a szerzőknek, mert nem akartak „kísérleti nyulak” lenni. Mindemellett ott a példaadó remény is: a teljesítményére minden cigány büszke, aki így győzte meg „ellendrukkereit”.

A kiemelkedés természetesen – megbontani nem kívánva a kiemelkedés üdvös formájáról a reménykeltés nem titkolt céljával is építgetett képet – nem egyenértékű a diplomaszerzéssel és a csatlakozással valamiféle középosztályhoz. A könyv interjúi közt akad olyan történet is, ahol egy takarítóként családfenntartó asszony a gyerekeitől semmi mást nem vár el, csak hogy tisztességesen álljanak munkába, ha eljön az idő.

– Meghirdette a reformáció és a tolerancia évét az evangélikus egyház világszerte.

– A cigányság felzárkóztatása elsősorban nem emberi jogi, hanem nemzetstratégiai kérdés – mondta el a Magyar Nemzetnek adott decemberi interjújában Balog Zoltán.

– Székely János, a cigánypasztoráció koordinálásával megbízott katolikus püspök felhívta a figyelmet arra, hogy az Apostoli Szentszék azt szorgalmazza: a romák közül lehetőség szerint minél több embert be kell vonni a papi szolgálatba.

– A roma gyerekek fele sem jár óvodába, a 700-750 ezer magyarországi cigány egészségügyi helyzete pedig kirívóan rossz, ráadásul köztük 80 százalék a munkanélküliség; ennek ellenére ügyüket nem szabad kizárólag rájuk hagyni, a többségi lakossággal közösen kell megoldani – hangzott el A magyarországi cigányság felzárkóztatásának esélyei címmel tartott parlamenti vitanap kormányzati vitaindítójában.

– A magyar EU-elnökség idején készült el egy határozott romastratégia, s szintén ekkor indult a nemzeti romaintegrációs stratégiák európai keretrendszere is.