Orbán rámutatott egy erős ország alapjaira

Határozott értékrenddel bíró családok kellenek. Médiadíjat kapott a Lánchíd Rádió munkatársa.

NT
2014. 01. 23. 18:13
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Családbarát Médiáért-díjat 2007-ben a Média a Családért Alapítvány és a Képmás magazin alapította. A díjat azok az újságírókat és szerkesztők kaphatják meg, akik a nyomtatott, az elektronikus vagy az online sajtóban következetesen kiállnak a családi élet értékei mellett.

A kormány több eszközzel is javított a családok helyzetén és kilátásain. Kialakított egy korszerű adórendszert, így érdekeltté tette a munkáltatókat a kisgyermekesek foglalkoztatásának bővítésében, illetve az egykulcsos adórendszerrel és a jelentős mértékű, kalkulátorral is könnyedén kiszámolható családi adókedvezménnyel a munkavállalóknál több nettó jövedelmet hagyott.

Az idén a gyed extra keretében bevezetett lehetőséggel, miszerint egyszerre kaphat munkabért és gyedet is az az anya, aki a gyermeke nevelése mellett dolgozik, a kormány a legnagyobb gátat is feloldotta a kisgyermekesek foglalkoztatásában, így intenzív bővülés várható.

Ismert, 2010-ig csak azok a családok részesültek gyermekenként maximum havi 4000 forintos kedvezményben, amelyek legalább három gyermeket neveltek, ezzel szemben 2011 óta az egyyermekes szülők havi 10 000 forint, a kétgyermekesek 20 000 forint, a háromgyermekesek 99 000 forint és ezen gyermekszám fölött gyermekenként további 33 000 forint kedvezményben részesülhetnek.

Romokból kellett újraépítkezni , az előző kormány ugyanis összekeverte a segélyezést a családpolitikával – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Soltész Miklós. A családi adókedvezmény és a gyed extra több százezer család anyagi helyzetén javít.

 

Nem csupán a jogszabályi háttér, hanem a munkaadó és a munkavállaló közötti bizalmon alapuló párbeszéd is fontos alapja a rugalmas munkaerőpiac létrejöttének. A női foglalkoztatás területén létszámban és a szemléletben is új helyzet állt elő, a magyar nők képzettsége és tudása kiemelkedően jó. Nemcsak az egyének, hanem a családok szintjén is az egyik legnagyobb kihívás megtalálni azt a pontot, amíg a munka bejöhet a privát szférába – jelentette ki az MNO-nak Szalai Piroska.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.