Budai Bernadett nem tudott beszámolni Simon Gábor hollétéről, mint mondta, a volt elnökhelyettesnek a múlt hét óta nincs kapcsolata a szocialista párttal. Arra a felvetésre, hogy az elnökhelyettesként használt szolgálati autója továbbra is ott parkol a politikus XVIII. kerületi háza előtt, Budai Bernadett közölte: Simon Gábornak minden, az MSZP-től kapott juttatása megszűnt. Az elszámolás néhány napot igénybe vesz – mondta. A szóvivő arról is beszélt, hogy az MSZP-nek érdeke az ügy tisztázása, és arról a pártelnök Mesterházy Attila semmivel sem tud többet, mint a közvélemény, vele is csak azt közölte Simon Gábor, hogy a pénz eredete nem függ össze közéleti tevékenységével.
Arra a felvetésre, hogy a vagyongyarapodás idején Simon Gábor mégiscsak az MSZP elnökhelyettese volt, Budai Bernadett úgy reagált: nem tudni, mikor keletkezett a vagyon, az ügyészség csak azt közölte, hogy a politikus a pénzt 2008-ban, illetve 2009-ben helyezte el Ausztriában, keletkezésének időpontja azonban egyelőre nem ismert.
Mint ismert, Rogán Antal kedden azt közölte, az MSZP pénze lehet a Simon Gábor osztrák bankszámláján parkoló negyedmilliárd forint, valamint kérte: Simon jelenjen meg a mentelmi bizottság ülésén. Rogán Antal arra szólította fel Mesterházy Attila MSZP-elnököt: érje el, hogy Simon Gábor megjelenjen ma az Országgyűlés mentelmi bizottságának ülésén, és adjon magyarázatot a rejtélyes százmilliókra, vagy legalább a bizottság szocialista tagjai legyenek ott, és mondják el, amit tudnak. – Ha nem jelennek meg, és nem tisztázzák, amit Simon Gábor nekik mondott, akkor nyilvánvaló, hogy közösen titkol valamit az MSZP és az MSZP volt elnökhelyettese – mondta a Fidesz frakcióvezetője.















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!