A Miniszterelnökséget vezető államtitkár Jávor Benedek PM-es politikus nyílt levelére reagálva újságíróknak elmondta: azután kerülhet az Országgyűlés elé a megállapodás, hogy az orosz kormány a hitelszerződést elfogadta. Hozzátette: a képviselők alaposan meg tudják majd vitatni a megállapodást. Az elmúlt 24 év során hitelszerződést még egyetlen kormány sem terjesztett az Országgyűlés elé, a 2008-as IMF-megállapodás tárgyalására sem volt alkalma a képviselőknek – mondta Lázár János.
A hitelszerződés Magyarország szempontjából az elmúlt évtizedek legsikeresebb megállapodása – hangsúlyozta az államtitkár. Hozzátette: „600 milliárd forintot sikerült ezzel a magyar választópolgároknak keresnünk”. Megjegyezte, csak azért a hitelért „fizetünk, amit lehívtunk”, és csak attól kezdve, hogy az ország igénybe vette az adott összeget.
A politikus szerint Jávor Benedek hibát követ el azzal, hogy a napi politika és a választási kampány részévé teszi az ország következő negyven évének legfontosabb beruházását.
Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke szerint a paksi erőmű bővítéséről szóló hitelmegállapodás nem a versenyképesség és a felemelkedés útja, hanem a devizában történő eladósodásé, az uzsoráé, a kiszolgáltatottságé és a szolgaságé. A független országgyűlési képviselő az orosz kormány által csütörtökön nyilvánosságra hozott megállapodást pénteki nyílt levelében úgy értékelte, hogy a kormány „egy csapnivalóan rossz, Magyarország számára egyértelműen hátrányos hitelszerződést” készül aláírni.
A paksi bővítéssel kapcsolatos orosz hitel után kamatot csak azt követően kell fizetnie Magyarországnak, hogy valamekkora finanszírozást már lehívott, és csakis a már lehívott összeg után – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára. Orbán Gábor egyben megerősítette, hogy a paksi bővítésre az orosz féllel kötött pénzügyi megállapodásban rögzített finanszírozási konstrukció rendkívül kedvező magyar szempontból.
Több mint 32 év alatt összesen közel 600 milliárd forintot spórol a magyar állam, ennyivel olcsóbb Magyarország számára az orosz állammal kötött finanszírozási megállapodás, mint bármely más konstrukció – hangsúlyozta az államtitkár.