Mesterházy elővette a közmunkások ügyét is, szerinte az ő munkájuk „nem való” a foglalkoztatotti statisztikába. A következő négy évre 250 ezer új munkahelyet ígért, valamint 100 ezer forintos minimálbért. Azoknak, akik az idén szeptembertől egyetemisták, főiskolások, azoknak megígérte, hatalomra kerülésük esetén ingyen tanulhatnak.
Orbán szerinte ma „Putyin pincsije, aki ül, fekszik, és még a farkát is csóválja”, ennek következtében Magyarország lehet a legszegényebb barakk Európában. „Ez a kormány a gazdagok kormánya” – ellenpontozott ezek után Mesterházy Attila, aki szétszedné a rezsicsökkentés rendszerét, a „gazdagoktól” elvenné, a szegényeknek pedig több támogatást adna.
Ugyanígy járna el a nyugdíjemeléssel is, a 100 ezer alatti nyugdíjúaknak 24 ezres gyógyszerpénzt adna, ez a 65 éven felüliekre lenne érvényes – azt nem bontotta ki, hogy erre honnan lenne pénz. Beszéde végén megismételte Bajnai Gordon szavait, ráerősítve egy „bolse-Viktor”-ral, majd a „történelem szemétdombja” következett, amivel korábban Gyurcsány hozakodott elő.
16.15 – A helyszínen lévő tudósítóink úgy érzékelik, hogy sokan nem várták meg Mesterházy Attila beszédének végét, és elkezdtek hazaszállingózni. A tömeg vége az Ady Endre-szobornál van, onnantól szellős. Az 50 ezres tömeg túlzásnak tűnik, és nem ér az Oktogonig.
16.09 – Így néz ki a helyszín:
15.57 – Magyarország „válságkezelő miniszterelnöke”, Bajnai Gordon folytatta a sort, miután felszólítottak mindenkit, hogy hamarosan az ország legnagyobb zászlóját fogják megformálni a kiosztott kis lapokkal. Bajnai Gordon abbeli felháborodásának adott hangot, hogy Orbán Viktor hamarosan Bajára látogat, az ő szülőföldjére. „Még nincs megnyerve semmi, és még nincs veszve semmi” – nyomatékosította Bajnai Gordon, aki kérte az ott lévőket, legyenek szemek és fülek azok helyett, akik eddig „nem hallottak”, „nem láttak”.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!