Kevésnek értékelte Lamperth Mónika a baloldali összeborulás teljesítményét. A szocialista politikus Lakner Zoltán politológus Facebook-bejegyzése alatt fejtette ki véleményét; kritizálta a formáció vezetőit, „akik nem tudtak értelmes alternatívát mutatni a szavazóknak”, ehelyett „mással foglalkoztak”. Mint írta: „Ha nem lesz valódi értékelés, utána új stratégia, négy év múlva még rosszabb lesz a helyzet.”
Az LMP társelnöke a TV2 Mokka című reggeli műsorában úgy nyilatkozott:
„Ez a hókamóka összefogásos izé” kevesebb szavazatot hozott az alkotmányos ellenzéknek, mint amit 2010-ben kapott.
Mint mondta: a Jobbik erősödése és az LMP bejutása azt jelenti, hogy a régi elittel szemben növekvő düh és elkeseredettség van az emberekben. A pártelnök bizakodóan nyilatkozott az LMP parlamentbe jutásáról, bár szavazókat vesztettek, és az alacsony részvétel sem nekik kedvezett, ugyanakkor bekerülésükkel szerinte kétségessé tehették a Fidesz biztos kétharmadát.
Schiffer Mesterházy Attilának és Orbán Viktornak is gratulált, mert a politikai kultúra szabályai ezt diktálták. Mesterházynak elmondta, hogy korrekt ellenzéki együttműködésre készül.
Babarczy Eszter ismert baloldali publicista Facebook-oldalán azt írta:
„Ha Mesterházy Attila nem gratulál Orbánnak, akkor a szememben kiírta magát a civilizációból. Ez a többi pártelnökre is érvényes. És aki bűnbakot keres, az szintén.”
Később ezt a kommentelők reakciói után azzal egészítette ki: a Fidesz ellenfeleinek az udvariasság és az európai politikai normák szerint kell megmutatniuk, mennyivel korrektebbek és civilizáltabbak, ezért is illendő, ha gratulálnak a győztesnek.
Schiffer egykori párttársa, az Együtt–PM-es Karácsony Gergely is gratulált az őt legyőző kormánypárti Szatmáry Kristófnak, és közölte: az eredményekért nem szabad a választókat hibáztatni, és egy demokrata sosem vonhatja kétségbe a nép képességét arra, hogy megválassza a maga vezetőit.
Ismert, Gyurcsány Ferenc az eredmények ismeretében éjszaka csúnyán kiosztotta az egész magyar népet, történelmi párhuzamba állítva az elvesztett első világháború elején ismert háborúpárti, nemzeti lelkesedést és azt, hogy az emberek többsége a polgári kormányzás folytatása mellett tette le a voksát.