Az utolsó 24 órában több mint 30 ezren jelentkeztek át másik településre, az utolsó két órában tízpercenként 3-4 ezer átjelentkezési kérelem érkezett be online a választási irodához – mondta a Nemzeti Választási Iroda (NVI) vezetője szombaton Budapesten.
Pálffy Ilona a Nemzeti Választási Központban tartott sajtótájékoztatón emlékeztetett: pénteken 16 óráig lehetett átjelentkezni egy másik településre. Az érdeklődők 13.30-kor azt tapasztalták, hogy a túl sok kérelem miatt lelassult a rendszer, a hírekkel ellentétben azonban egy pillanatra sem állt le – hangsúlyozta. Ilyen mértékű átjelentkezési számnál ez a fajta lelassulás teljesen természetes – jelentette ki Pálffy Ilona, hozzátéve, hogy végül minden átjelentkezőt fogadni tudtak.
A névjegyzékben 8 019 566 választópolgár szerepel, közülük átjelentkezéssel 120 304 szavazhat. Négy évvel ezelőtt az országgyűlési választás első fordulójában 58 ezren szavaztak – akkor még úgy nevezték – igazolással.
Az NVI elnöke elmondta: volt olyan hivatal, ahol a személyesen átjelentkezők egymás kezébe adták a kilincset, és még az online átjelentkezők kérelmeit is fel kellett dolgozni. Elmondása szerint sok volt a hibásan kitöltött átjelentkezés, ráadásul az irodáknak mindenkit ki kellett értesíteniük a kérelem elbírálásáról.
Pálffy Ilona elmondta: az NVI tájékoztatást adott valamennyi helyi választási irodának, hogy az átjelentkezéssel kijelölt szavazókörökben, ahol ilyen sokan szavaznak, lehetőség van „megbontani” a szavazatszámláló bizottságokat, akár 4-6 felé is, és több jegyzőkönyvvezetőt is beállítani, több szavazófülkét kihelyezni. Példaként említette a budapesti XIII. kerületet, ahol a kijelölt szavazókörben az állandó lakosokon túl további 3700 választó fog szavazni. Itt ötfelé választják a szavazatszámláló bizottságot, 8 fülke és 9 jegyzőkönyvvezető segíti majd a munkát – mondta.
















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!