Pálinkás: Holokauszt soha többé nem történhet

Az emlékezés nem csupán megőrzés, hanem vállalása annak, hogy szembenézünk a múltunkkal.

Sok zsidó munkaszolgálatos szándékosan szovjet hadifogságba került, mert azt remélte, hogy ott jobb bánásmódban részesül, nem éri hátrányos megkülönböztetés a zsidó származása miatt. Azonban azzal kellett szembesülniük, hogy az oroszok sem bántak velük jobban, ugyanis a magyar hadsereg tagjainak tekintették őket, és azt vallották, hogy aki a földjükre lépett, az ellenség – mondta.

Élet menete

Vasárnap rendezik az Élet menetét Budapesten, mely Lengyelországban folytatódik. Sopronból közben elindult a Menetelés az életért elnevezésű gyaloglás.

táplálhatnak, megosztva, elbeszélve azt, ami velük történt; a másik a távoli múlt emlékezete, amelyről – mint mondta –  „átélő már nem tud szólni, ez az emlékezet rögzült, körvonalassá merevedett, szimbolikus tartalmat nyert”. „Az első, a kommunikáló emlékezett hossza körülbelül nyolcvan év. Ha ez alatt a két nemzedéknyi idő alatt nem tudjuk feldolgozni, hagyománnyá, megkerülhetetlen tanulsággá, a közös öntudat részéve tenni azt, ami megtörtént, akkor elmulasztjuk a múlt megtartását a jelenben” – fogalmazott Pálinkás József, majd kijelentette: a tanácskozás olyan esemény, amely a holokauszt, a magyar holokauszt emlékezetének folytonosságát és valóságát erősítik meg.

Hozzátette: az emlékezés és az emlékeztetés nem csupán megőrzés, hanem vállalás és figyelmeztetés. „Vállalása annak, hogy őszintén szembenézünk a múltunkkal és jelenünkkel, hogy nem hagyjuk veszni a mérhetetlen emberi szenvedés emlékét, hogy pontosan és hitelesen feltárjuk a rémtetteket és a hozzájuk vezető utat, hogy nem mentjük a bűnösöket. De vállalása annak is, hogy csak a bűnösöket nevezzük bűnösnek, és nem nevezzük kollektív bűnösnek a magyar nemzetet” – fogalmazott Pálinkás József. Mint mondta, csak a felelős közösségi emlékezés lehet a legszélesebb egyetértés irányába mutató figyelmeztetés arra, hogy ne történhessen meg még egyszer, ami hetven éve megtörtént. „Ahol az emlékezés felelősség, ott a feledés bűn” – szögezte le az MTA elnöke.

Szita Szabolcs, a Páva utcai Holokauszt Emlékközpont igazgatója beszédében azt mondta, a holokauszthoz való magyar hozzáállás változott. Úgy fogalmazott: „a Soá magyar emlékezete egyre erősebb és tisztultabb”. Ezzel együtt még sok a tennivaló. „A szembesülés útja nehéz út, számos ellentmondással kell megbirkózni. Valószínűleg hosszabb lesz, mint azt a rendszerváltozás után sokan gondolták” – tette hozzá. Szita Szabolcs azt mondta, hogy a holokauszt nemzeti tragédiaként való kezelése, befogadási készsége Magyarországon fejlődik. Ezzel együtt úgy tűnik, hogy a teljes értékű integrációtól még messze vagyunk – fűzte hozzá. Szita Szabolcs kijelentette: a magyarországi zsidóság pusztulásáért Horthy Miklós kormányzó és a nevével jelzett rendszer „súlyosan felelős”.

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke azt mondta: a világ minden táján, így Magyarországon is a kisebbségek azok a csoportok, amelyek „a leghatékonyabban képesek szenzorálni a társadalom mindenkori állapotát”: amennyiben közérzetük nem jó, ha félelmeik vannak, ha gyűlöletet érzékelnek, vagy elhagyják szülőhazájukat, akkor ez a társadalom betegségét jelzik. Kijelentette: ha a romák úgy érzik, hogy lépten-nyomon kirekesztéssel találkoznak, ha a melegek a kiközösítéstől félnek, ha a zsidók közösség tagjai erősödő antiszemitizmust éreznek, akkor az előbb említett „kisebbségi szenzor” pontosan jelzi: valami nincs rendben a társadalomban. „Mi zsidók ma aggódunk, problémát szenzorálunk” – fogalmazott Heisler András, majd úgy folytatta: az ország vezetőinek tetteiből nem mindig érzik, hogy „mindnyájan tanultunk volna a történelemből”.

Az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja és a Holokauszt Emlékközpont nemzetközi konferenciája este hat óra után fejeződhet be, az ebédszünetet követően előadást tart még többek mellett Ungváry Krisztián és Karsai László.