Kritikus felszólalások igen, tisztújításra vonatkozó komolyabb indítvány nem valószínű az MSZP mai választmányi ülésén a párt politikusai szerint. A testület tanácskozását a balliberális ellenzék tragikus választási eredménye után hívta össze Botka László választmányi elnök. Az eseményen Mesterházy Attila pártelnök tart majd részletes értékelést, utána pedig vélhetően órák hosszat szólalnak majd fel a választmányi tagok.
A baloldal veresége után Mesterházy kijelentette: nem készül lemondani pártelnöki tisztségéről, azt pedig, hogy megpróbálnák elmozdítani a helyéről, a Magyar Nemzet által megkérdezett szocialista politikusok szinte kizártnak tartják.
Botka László az ATV Egyenes beszéd című műsorában nem kívánta kommentálni pártelnöke döntését, de szerinte a választmányi ülésen ez a kérdés is szóba kerülhet. A politikus ugyanakkor emlékeztetett arra is, hogy a tervek szerint az őszi önkormányzati választások után tartanak tisztújítást. Önkritikusan nyilatkozott pártja teljesítményéről, amikor arról beszélt: vagy azzal volt probléma, hogy nem a valós társadalmi problémákra, az emberek mindennapi életét leginkább nehezítő kérdésekre adtak választ, vagy pedig azzal, hogy ha ez így volt, akkor nem elég hitelesen vagy nem megfelelő módon tették ezt.
– Én elhiszem, hogy sok mindenkibe sok minden szorult, de szombaton elsődlegesen arra kell választ találnunk, hogy mi vezetett a Fidesz győzelméhez – így kommentálta a lap megkeresésére Szanyi Tibor azokat az értesüléseket, miszerint várhatóan sok résztvevő fog kritikusan megnyilvánulni. Mint az MSZP elnökségi tagja közölte: várhatóan a párt vezetése is kap kritikákat, szó lehet arról, hogy a nyolcpontos program megfelelő volt-e, nem jött-e túl korán vagy éppen túl későn az ellenzéki szövetség megkötése. Jelezte: „mérgelődés” biztosan lesz, de konkrét indítvány tisztújításra nem várható, nem látja, hogy bárkinek „nekimennének”.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!