– Szerda este szlovákok és magyarok együtt tüntettek Pozsonyban az önt ért méltánytalanság ellen. Gondolta volna, hogy még nyolc év elteltével is ennyi indulatot gerjeszt az esete?
– Egész Szlovákiában nem gondolta volna senki, hogy ez ilyen hosszú folyamat lesz. Mindenki – beleértve magamat is – arra számított, hogy a szlovák rendőrség megtalálja a támadókat, és gyorsan lezárul ez a teljesen világos ügy. A támadás után tanúk igazolták, milyen sérülések értek; kórházba szállítottak, látlelet, fényképek, CT-felvétel készült, és szemtanúk bizonyították a támadás megtörténtét.
– Ön szerint mi vezethette akkoriban a szlovák politikai elitet?
– Nehéz mindezt utólag rekonstruálni, de annyi bizonyos, hogy két héttel a megtámadásom után Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák belügyminiszter kiállt a sajtó elé, és azt állította: az egész történetet csak kitaláltam. Mindezt úgy, hogy még nem is zárták le az ügyemet jogerősen, vagyis még fellebbezhettem volna a döntés ellen. Attól kezdve elszabadult a pokol, nem volt kilépés a számunkra.
– A fellépés – néhány kivételtől eltekintve – minden szereplő részéről végig ön ellen irányult.
– Abban az időben a kormány tagjai hivatalosan és nem hivatalosan is különféle pletykákat rebesgettek, hogy az esethez köze volt a magyar titkosszolgálatnak, meg hogy az üggyel csak a szlovák kormányt akarják lejáratni. Hogy ezt Ficóék valamilyen információra alapozták, vagy azt gondolták, ha ezt ilyen módon lezárják, nem fogja az ügyet senki bolygatni, és megmenekül a Nyugat szemében Szlovákia renoméja, nem tudom. Az biztos: ha a miniszterelnök és a belügyminiszter nem áll ki a sajtótájékoztatóra jogellenesen, nem mellesleg mondvacsinált bizonyítékokkal, akkor ez az ügy ma nincs.
– Fogalmazhatunk úgy, hogy az üldözési mániában szenvedő szlovák politikai elitnek púp volt a hátára az ön esete, amiből igyekezett a legjobban kijönni?
– Ha kinyomozták volna az ügyet, és elfogják a támadókat, abból Szlovákiának lehetett volna külpolitikai problémája. Talán így akarták palástolni az ügyet, esetleg valóban hittek abban, hogy ez egy magyar konspiráció, amire igyekeztek lecsapni, nem tudhatom. Vannak olyan információk, amelyek azt támasztják alá, hogy mielőtt bekövetkezett volna a támadás, a szlovák titkosszolgálattól kiszivárgott egy jelentés, amelyben az állt: lejárató kampány készül a kormány ellen, amelynek helyszíne Nyitra lesz. Hogy az én megtámadásomat hitték-e provokációnak, vagy csak ezzel a (dez)információval akarták palástolni az ügyet, szintén nem tudható.
– 2006 novemberében önt hamis tanúzásért följelentette két férfi. Egyikük később öngyilkos lett, a másikról pedig az derült ki, hogy egy volt szlovák titkosszolga.
– Amikor közölték velünk a rendőrségen, hogy az egyik feljelentő elhunyt, az újságírók nyomozni kezdtek, ki lehetett az illető; a férfi egy idült alkoholista volt. A másik feljelentőről pedig az derült ki, hogy a főügyész feleségének a kollégája és volt titkosszolgálati ügynök. Úgy gondolom, ezt az embert felhasználták; az ügy pikantériája, hogy a férfi, Peter Korcek néhány évvel később nyílt levélben kérte Robert Ficót, zárja le az ellenem indított eljárást. Azt gondolom, ez az ember akkor eszmélt rá, mire használták fel.
– Egy évvel később megtalálták a támadókat. A tetteseknek mi lett a sorsuk?
– A támadókat ugyan kihallgatták, de kijelentették, hogy szilárd az alibijük; az egyiküknek az édesanyja mondta, hogy fia otthon tartózkodott a támadás időpontjában.
– Csak a mobiltelefonja cellainformációit kellett volna megvizsgálni, hogy ellenőrizzék, igazat mond-e.
– Viccel? Még kiderült volna valami más információ. Egyébként az egyiküket később kétszer is elfogta a szlovák rendőrség verekedés miatt, de nem indult ellene eljárás. Otthon nevet a markába rajtam.
A teljes interjút a pénteki Magyar Nemzetben olvashatja.
