Az alaptörvény értelmében az új kabinet a miniszterek kinevezésével alakult meg, amely mintegy két órával az eskütétel előtt, a Sándor-palotában már megtörtént, amikor Áder János köztársasági elnök átadta a minisztereknek a kinevezési okmányokat. A kormánytagok a történelmi zászlók előtt tettek esküt.
Az ülésen Kövér László házelnök köszöntötte Áder János köztársasági elnököt, Orbán Viktor kormányfőt, Schmitt Pál volt államfőt, Boross Péter volt miniszterelnököt, Polt Péter legfőbb ügyészt, Kászoni-Kövendi Józsefet, a Magyar Unitárius Egyház püspöki helynökét, valamint a külhoni magyar közösségek képviselőit, a diplomáciai testület tagjait, az Európai Parlament magyar képviselőit, az országgyűlési képviselőket, a nemzetiségi szószólókat, a hazai és külföldi sajtó képviselőit.
Az ülés végén a képviselők elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a frakcióvezetők, illetve frakcióvezető-helyettesek gratuláltak a kormánytagoknak.
Körültekintéssel, méltósággal kell szerepet vállalni az országban zajló közállapotok erkölcsi alakításában – mondta Orbán a parlamentben. Szerinte olyan országban kell élni, ahol a kisszerűség nem húzza vissza a vállalkozó embereket. „Olyan országot szeretnénk, ahol a munka megbecsülése uralkodik.” Orbán kérte továbbá a képviselőket, hogy ebben a témában mindig legyenek szigorúbbak önmagukkal, mint másokkal szemben.
Ezek az évek egy új történelmi korszakba vezetnek minket – hangsúlyozta Orbán. Mint fogalmazott: „természetes dolog, hogy a fától nem mindig látszik az erdő”. A változások a következő négy évben egyre gyorsabbak lesznek, így lesz ez a technika, a politika és a világtudomány terén is – vélekedett. – Vannak olyan országok, akik inkább félnek – talán nem is ok nélkül –, és vannak olyan országok, akik reménykednek. Magyarország ide tartozik.
A nagy tettek korszaka lesz a következő négy év, ezekre lesz szükség és lehetőség – mondta a miniszterelnök, hozzátéve, hogy nehezebb lesz a kormány dolga, mint az előzőé volt, mert a léc magasabbra került. Orbán szerint olyan kormánytagokra van szükség, akik elbírják azt a súlyt, amit a választók helyeztek rájuk.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!