Zavaros viszonyok Bajnai pártjában

Gőzerővel folyik a helyezkedés a szombaton teljes körű tisztújításra és új alapszabály elfogadására készülő Együtt a Korszakváltók Pártjában.

Bákonyi Ádám
2014. 06. 18. 3:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Információink szerint a Bajnai Gordon formációjában zajló belharc jellegű taktikázás elsődleges célja, hogy ne Kónya Péter, az egyik alapító, a Szolidaritás mozgalom vezetője legyen az új elnök. Mivel a jelenleg mindössze háromszáz tagot számláló pártban a legnagyobb mozgósítóerővel a Szolidaritás rendelkezik, úgy tudjuk, a másik két alapító, a Milla és a Haza és Haladás Egyesület most gőzerővel próbálja aktivizálni saját támogatóit. Bár az Együttben a háromszáz fős moratóriumot korábban a „beszivárgók” elleni védelemmel magyarázták, ennek célja tudomásunk szerint mindvégig a valódi tagsággal és támogatottsággal bíró Szolidaritás kordában tartása, háttérbe szorítása volt.

Nem véletlen, hogy Kónya a tisztújítással kapcsolatban a tagfelvétel megnyitását, a párt alulról jövő demokratizálódását sürgeti. A mozgalom vezetője már korábban egyértelművé tette azt is, van forgatókönyv arra az esetre, ha Bajnaiékkal nem folytatódna az együttműködés, sajtóértesülések szerint Kónyáék ez esetben a Demokratikus Koalícióhoz (DK) közelednének.

Úgy tudjuk, a millás Juhász Péternek nem sok esélye van a pártelnökségre, miközben a befutónak tartott társelnök, Szigetvári Viktor helyzete sem egyértelmű. A súlyos kudarcot hozó országgyűlési választási eredményért ugyanis Bajnai nagyrészt őt tartja felelősnek. A párt új alapszabályának kidolgozását, az irányítás és működés átszervezését viszont a háttérbe vonult Bajnai koordinálja, ám számos nyitott kérdés rendezése van hátra azzal kapcsolatban, milyen rendszerben működik tovább az Együtt. Úgy tudjuk, Szigetvári elnökségi rendszerben gondolkodik, s egyedüli vezető szeretne lenni, a társelnöki elképzelést elutasítja. Forrásaink szerint Bajnai támogatását leginkább Szelényi Zsuzsa élvezi, aki helyette ült be a parlamentbe. Ennek hátterében az állhat, hogy Szelényi férje, Karvalits Ferenc, a jegybank volt alelnöke, aki régóta baráti viszonyt ápol Bajnaival.

A teljes cikket a szerdai Magyar Nemzetben olvashatja.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.