Felvetődik a kérdés: vajon miféle kapcsolatrendszert tud a Meridiam-csoport érdekeinek megfelelően aktivizálni és felhasználni Bajnai Gordon? A jelenlegi magyar kormányzattal a felszínen látszó viszony alapján nem úgy tűnik, hogy Magyarország számára is gyümölcsöző lenne Bajnai új pozíciója. Ugyanakkor az Európai Fejlesztési Banknál (EBRD), ahol korábban a volt miniszterelnök is dolgozott, jelenleg igen fontos pozíciót tölt be Simor András, a Magyar Nemzeti Bank volt elnöke, akinek a hatáskörébe éppen olyan projektek finanszírozása tartozik, mint amilyen infrastrukturális beruházásokkal a Meridiam foglalkozik. Nincs kizárva azonban az sem, hogy a volt kormányfőt a Soros Györgyhöz fűződő kapcsolata miatt hívták a Meridiamhoz a háttérhatalom „jeles” képviselői. Ha csupán a „négycsillagos” Wesley Clark volt NATO-fõparancsnok civil életben befutott karrierjének néhány állomását tekintjük, köztük a Koszovó miniszterelnökéhez, a korábban az Interpol által terrorizmus miatt körözött Hashim Thacihoz fűződő barátságának gazdasági hasznosítását, inkább csak megkönnyebbüléssel fűszerezett ámulattal figyeljük Bajnai pályafutásának külhoni alakulását a Meridiamnél.
Neki is jó lesz majd az övéinél, minden bizonnyal megtalálja majd számításait, és nekünk is sokkal jobb lesz nélküle.

















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!